A nagyvárosi tereknek és parkoknak bizonyos értelemben önálló életük van. Jó esetben olyanok, akár az zöld oázisok a városi élet beton-sivatagjaiban, amik pihenésre és felüdülésre adnak lehetőséget a megfáradt és elcsigázott lakosoknak. Ám a történelem viharaiban megeshet az is, hogy ugyanezek a terek és parkok – szinte önmaguk jóságos mivoltából kivetkőzve vagy kivetkőztetve – valóságos drámák és tragikus események baljós színtereivé válnak. Ilyen tér és park is egyben a józsefvárosi II. János Pál pápa tér. Ezt a teret az idők során – ami egyben forgandó szerencsét is jelent – csak az utóbbi kétszáz évben legalább tízszer átkeresztelték. Tény, hogy a jelenlegi II. János Pál pápa teret – ami a 2011-es évtől viseli újdonsült nevét – először Baromvásártérnek nevezték, 1850–70 között Lóvásártérnek (amíg a lóvásártér át nem költözött a későbbi ügetőpályára). Ezt követően itt volt a Józsefváros legnagyobb piaca (Bauermarkt Platz). Később a helyet Újvásár térnek, majd Tisza Kálmán térnek nevezték. Az 1946-ban kikiáltott köztársaság tiszteletére pedig megkapta a Köztársaság tér elnevezést, ami aztán alig tíz év múlva az 1956-os forradalom véres eseményeinek színterévé vált.
Köztudott, hogy 1956 október 23-án és az azt követő napokban a sztálinista diktatúra látványosan összeomlott. A téren található pártházban tartózkodó pártfunkcionáriusok, államvédelmisták, katonatisztek 30-án szembeszálltak a támadó, alig szervezett, főleg VII. és VIII. kerületi forradalmi szabadcsapatokkal. A több órás harcból nagy szerencsével (a védők segítségére küldött páncélosok tévedésből a parancs ellenkezőjét hajtották végre) az ostromlók győztesen kerültek ki. Az igazi tragédia ezután következett: a lefegyverzett védők közül többen a nekivadult tömeg brutalitásának estek áldozatául. Erről számos fénykép, film készült, amelyek a szenzációéhes sajtó „jóvoltából” bejárták az egész világot. Sokan nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a nemlétező kazamaták körüli hisztériakeltésnek. A támadás főleg a pártházban lévő, már illegálisan működő ÁVH-sok ellen indult, az e szervvel szembeni általános gyűlölet hihetővé tette a legvadabb feltételezéseket is. Például azt, hogy az ÁVH-sok az előző napok során túszul ejtett foglyaikkal ott rejtőzködnek a tér alatt. Valójában a szóbeszéd a földalatti kazamatákba zárt fiatal felkelőkről már napokkal előbb megjelent a téren, sőt talán ez volt a csata elsődleges kiváltó oka. Mindezek hatására hatalmas ásatások kezdődtek a téren. Eleinte csak kéziszerszámokkal, később még napokig erőgépekkel túrták a tér különböző pontjait. Egyes gödrökkel tíz méter mélyre is hatoltak, de semmit nem találtak. A tömeg ragaszkodott a tévképzethez, mely szerint a mélyben a rejtőzködő és remegő ellenség fogva tartja elfogott bajtársaikat.
Természetesen mindig akadnak olyanok, akik az aktuális névváltoztatásokkal nem értenek egyet. Sőt, olykor szélsőséges indulataiknak is hangot adnak. Manapság, a dühös és gátlástalan kommentek korában, könnyű ilyen
online megnyilatkozásokra találni. Így a gátlástalan gyalázkodás II. János Pál pápa, eredeti nevén Karol Józef Wojtyła, személyét sem kímélte.
Az alábbi néhány hozzászólást elsősorban csak stílus- és dokumentum értékük miatt közlöm. Később még röviden visszatérek rájuk.
• Dávid: Miért nevezünk el parkot egyházvezetőről? Pláne olyanról, aki megtűrte, hogy pedofil papok gyerekek tízezreinek életét tegyék tönkre?
• Tamás: Hogy lehetséges, hogy Budapesten egy olyan emberről legyen közterület elnevezve, aki az általa irányított szervezetben megtűrte a pedolfíliát, az áldozatok megfenyegetését, a papok áthelyezését a felelősségre vonás helyett?
• Attila: A Köztársaság-tér név megmaradhatott volna! II. Pál pápának járt volna egy új hely!
(Majd minden átmenet nélkül…)
• Márton: Milyen jó, hogy olyan emberről lett elnevezve, aki a gyilkosának megbocsátott! Itt ezen a téren a kommunisták kínoztak és gyilkoltak, őket meg a forradalmárok mészárolták le. Tanuljuk meg II. János Pál pápától a megbocsátást és a kiengesztelődést, hogy mégha más véleményen is vagyunk, de a másik tiszteletében egységre és békére jussunk!
Végül egy sommás összefoglaló a korábban uralkodó közállapotokról:
• Zita: Balkáni állapotok a parkban. Sem a kerület sem a főváros nem foglalkozik a rend fenntartásával. Hiába vannak elhelyezve a toitoi-ok nem lehet úgy kimenni a parkba, hogy egy félóra alatt legalább 4 dolgát végző embert ne lásson a látogató, ezek kis és nagy dolgok. A padok tele alkoholizáló emberekkel, főként a metró kijáratánál. Állandó a hőzöngés, az ordibálás. A beteg hajléktalan emberek egész napra ki vannak csapva az ellátó helyekről így a parkban élik mindennapjaikat. Van aki a medencében mossa üszkös lábát, majd másnap egy nő strandnak nézve a medencét megfürdik benne, van aki hánytatja magát a padon. A rovar hotel mellett ruha és szemét kupacok a padokon. Ezek a napi élmények a parkban… Méltatlan állapotok a Csarnok-negyed egyetlen zöld és legértékesebb területén, ahol az ott lakók lazíthatnának, sportolhatnának, de sokan nem tudnak oda jó érzéssel kimenni. A Főkert csodás munkát végez, viszont az összes többi fenntartó hatóság mostohán kezeli ezt a parkot. A józsefvárosiak nem érdemlik meg ugyanazt a bánásmódot, mint bármelyik budai park?
Anélkül, hogy itt most belemennék a kommentelők állításainak egyes részleteibe, megjegyzem, hogy a II. János Pál pápa személyét illető vádak és hazugságok időközben alaptalannak bizonyultak. A közreadott vatikáni jelentésekből és a lengyel pápa élettörténetéből világosan kitűnik, hogy az ellene elkövetett valóságos merényleten túl (Ali Ağca) a későbbi “karaktergyilkosság”, amelynek szólamait a kommentelők itt sárba-tipró lendülettel szajkózzák, sem járt semmiféle eredménnyel.
Ami pedig a park jelenlegi közállapotait illeti, a krónikás itt is helyesbíteni kényszerül. Bármilyen zűrös volt is a kezdet – ahogy azt Zita, a kommentelő eléggé érzékletesen leírta -, azóta mintha megrázta volna magát a park szelleme, hogy varázsütésre valami csodaként átváltozzon. Prózaibb nyelven szólva több beruházás is érintette a területet, aminek eredményeként mostanra egy igazi családi szabadidőparkká változott a korábbi – legősibb nevén – “Baromvásártér”.