(avagy: Rejtőző stílusgyakorlat)
Schaffhausen herceg, ismert, sikeres profi golfjátékos, civilben Multénia és Unterrettensbach am Rhein felkent uralkodója sportkabriójával szinte hangtalanul suhant a Diamond Eagle golfklub bejárata elé. Az abroncsok már-már selymes surrogással gördültek az aszfalton, a herceg kétsorosan varrt negyvenhatos bőr golfcipője egyetlen apró mozdulatával lépett a fékre, az autó lágyan megállt. Bár a herceg nagy lábon élt, de nem volt a „full service” híve, így saját magának nyitotta ki a kocsiajtót, és indult el a második pálya felé. Találkája volt, az ötödik lyuknál Sir Archibald Pencox őrgróffal, aki csak nem olyan régóta zsarolta. Schaffhausen herceg norvégmintás kötött mellénye egy helyen 25.000 frank vastagon dudorodott ki ennek okán. Cserében majd a Waldorf Hotel nászutas lakosztályában róla és szeretőjéről készült, közös intim nepáli jógaforgásokat bemutató képei nem jutnak el a Le Parisien címlapjára. – A szokásos uralkodói ügymenet megint… – sóhajtott unottan maga elé.
Vállán ütőkészletével elszántan sétált el a kis mesterséges tó mellett, majd ráfordult az ötödik lyukra. Az őrgróf helyett azonban egy éltesebb, széles orrú, egyébként meztelen alakot talált a fűben fekve, kinek dereka köré rendezett sorokban szorosan feltekert bordó locsolótömlő volt megfigyelhető. Az ismeretlen éppen cingár lábaival mindenfelé kalimpált, miközben egyik kezével a lyukban kotorászott, melyből meglepő mód nem golflabda került elő, hanem műfogsor.
– Ön kicsoda? – kérdezte a herceg, erős gyanúval élve a tekintetben, hogy a fura, de legalább ápolatlan külsejű, egyébiránt igen fura bajuszt viselő egyén nem azonos Pencox őrgróffal. Amaz némi nyögés és guminyikorgás közepette feltápászkodott, és kihúzta magát. – Erre ráhibázott uram, tényleg csodagyermekként születtem, viszonylag rég! Ismerjük egymást? – vágta rá hanyag pózba vágva magát a tömlőnadrágos. Bár a herceg arisztokrata génjei riadót fújtak, és ismeretlen menekülési ösztönt generálták elsőre, mégis helyben maradt, tekintettel elintézetlen ügyére.
– Kérem, én Schaffhausen vagyok!
– Jobbulást kívánok! Súlyos?
– Micsoda?
– Ez a nyavalya, amiben szenved?
– Schaffhausen herceg a megszólításom!
– Bájos. Én sosem vágytam betegségekben elérni a csúcsra, de mondjuk, mint Sérvkirály bármikor trónra léphetnék, ha nem lennék tériszonyos. Ha gondolja, szívesen megmutatom magát a sérvet, csak ahhoz le kéne tekernem némi slagot.
– Meg ne próbálja! Ember, értse meg végre, ez a rendes nevem!
– Értem én, mit kiabál! Olyan nekem is van, Vanek B. Eduard, tartalék másodosztályú labdaszedő, szolgálatára. De hívjon csak Vanek úrnak!
–Maga teljesen hülye?
– Nono, kérem, nem kell mindjárt sértegetni! Még a végén úgy jár, mint ennek az erőtlen harapásnak a gazdája!
A teljesen debilnek látszó alak azzal teátrálisan felmutatta a kezében lévő, kissé viseletes műfogsort, majd játékosan harapdálást imitált vele. A herceg óvatosan körbenézett, senkit sem látott a közelben. Önkéntelenül megmarkolta golfütői között a nagyvas nyelét, közelharcra készen. Ellenfele közben komótosan a locsolótömlő végére csíptette a műfogsort, mintha ruházati alapfelszerelés lenne, és némi reményt adó bárgyúsággal nézett vissza rá. Itt az idő, hogy bevesse tanult uralkodói tárgyalástechnikáját, nyelt nagyot a herceg.
– Nézze, Vanek úr, borítsunk fátylat erre a kis félreértésre! Esetleg nem találkozott itt a közelben egy úriemberrel, aki úgy nézett ki, mint aki vár valakit?
– Bonyolult egy vallási körmenetben beszél, barátom. De a labdaszedői esküm tiltja, hogy a lyukak állapotáról vagy az azokhoz tartozó kóbor klubtagokról információkat adjak ki, ezzel bizonyára Ön is tisztában van!
– Tisztában, hogyne. Esetleg egészen indokolt esetben mégis át lehetne hágni ezeket a szabályokat, mit szól Vanek úr? Mondjuk, száz frank elég indok lehetne?
– Elgondolkodom a nem túl gáláns ajánlatán, uram! Kérem, jöjjön vissza holnap, a délután fél hatos gyeplocsolás után van fogadóórám!
– Nos, az ügy nem várhat addig. Kétszáz frank viszont máris gazdát cserélhetne egy friss, ropogós információval, nem igaz?
– A türelmetlen klubtagokkal csak a baj van, ez a tapasztalatom! Ám egymillió frank jobban hangoznék!
– Jézusom! Elment az esze?
– Nem, de magas a vérnyomásom, kihat a matematikai képességeimre. Legyen akkor ötszáz, előre, készpénzben! Csekket nem fogadok el!
– Rendben, tessék.
– Akit Ön keres, ott fekszik az első elütőn. Micsoda kifejező nevek, igaz? Könnyen felismeri, nincsenek fogai.
– Ó, csak nem…
– De. Kérem, engem az orvos eltiltott a túlzott fizikai igénybevételtől, amit mondtam is annak az úrnak, amikor rám nyitotta a takarítószekrény ajtaját. Mivel ő is útbaigazításért erősködött, udvariatlan mód betörve alkalmi garzonomba, kénytelen voltam felpofozni. Persze elájult, és közben elrepült a protézise. Ha már úgy is arra megy, nem adná neki vissza?
Schaffhausen herceg kezében egy csúnyán deformálódott műfogsorral, megbabonázva, fejét ingatva haladt a golfklub épületei között. Még vissza-visszanézett Vanek úr felé, aki éppen alkalmi öltözetét cserélte le – közelebbről nem ismert okból – egy nagyobb darab gyeptéglára. Íratlan szabály, hogy a „green” minden játékos számára érinthetetlen a pályán, ebből kifolyólag a pálya rongálása miatt Vanek úr újabb molesztálásokra számíthat hamarosan. A herceg valamiért egy cseppet sem aggódott érte.
lllusztráció: Kerekes István fotográfiája