hontalanok
a téli ruhaosztáson magamra vettem egy nagykabátot
jó kis kabát vastag minden gombja ép
mellettem először a tavasz majd a nyár lép
el itt egy lenge ruhás lány jön szembe nézi a plakátot
épp a hátam mögött egy pillanatra azt hittem
engem néz mit akarhat tőlem a szatyromat
nem adom senkinek a fejemen szálló hajam
most süti a nap akkor miért fázom itt nem
marad senki mellettem talán a kabát az oka
valaki telében benne maradtam a kabáttal
együtt viselem az a valaki itt áll nekem háttal
szomorú a szeme megvigasztalhatnám de nem megyek oda
egyedül állunk egyedül én kívül ő belül hontalan
tudom
Egy halom halódó pillangó él bennem.
Ülnek, nem repülnek.
Karom kitárom a tükör előtt,
de ők a tricepszembe csúszva lógnak,
bámulva a földre hagyják,
hogy húzza őket a mélység.
Hangokat formálok, hogy kijöjjenek,
de ők keshedt szárnyaikat simogatják pelyhes lábaikkal,
belülről pilleport kennek a számba,
és szavak helyett fulladozom.
Sétálni indulok, hogy értsék a világot,
de ők a halántékom belsejében hanyatt fekszenek
és bámulják az eget a koponyámon át.
Halódnak, nem kérdés.
Tudom, mert tárt ajtókon át
akadálymentesen száguld felém a szerelem,
de ők nem mozdulnak a gyomromban.
©Hemm Lilianna alkotása