Visszatérés a házba
Három életem volt, mint a számítógépes játékokban.
Míg én odakint járkáltam,
a másik kettő mozdulatlanul feküdt otthonomban,
nem tettek semmit, csak nőttek, mint a bűntudat,
életben kellett tartanom őket,
vágni a hajukat, reszelni a körmeik.
Ha elutaztam, mindig megkértem valakit,
hogy adjon nekik inni és öntözze virágaim.
De amikor legutóbb elmentem,
értesítettek,
hogy hirtelen megálltak a növésben,
használhatatlanná váltak,
kinőttem őket,
ezért azonnal vissza kellett térnem,
mert vannak dolgok, amiket most már csak én tehetek meg.
Víz alatti felvétel
Harminc éves korod után
a rossz gondolatok befészkelődnek a fejedbe,
mint a padlástér korhadt gerendái közé
a kártevő állatok.
Éjszaka felébredsz a hangjukra
pedig álmodban épp Velencében sétáltál.
Jóval fiatalabb voltál, mint most,
táskádban egy üveg bor,
benned pár bontatlan érzés,
még alig ismerted magad.
Egy pillanatra érezted,
milyen volt hinni magadban.
Mintha csak megtaláltad volna
a sakk-készletből eltűnt figurát,
amit az utolsó lépéssel ütöttél le,
amikor először sikerült legyőznöd az apád.
De nem fékezed le a jelen szerelvényét,
nehogy rád essenek a múlt fejed fölé pakolt poggyászai,
nem teszel fel magadnak több kérdést,
nehogy feltűnjön valami,
aminek az elvesztését nem vetted észre,
mint amikor gyerekkorodban ásni kezdtél,
és megtaláltad a tuja alá temetett háziállatot,
amiről azt mondták, csak elkóborolt.
Maradsz a könnyen teljesíthető dolgoknál.
arra gondolsz, jövőre talán tényleg eljutsz a tengerhez
ettől néhány percig boldognak érzed magad,
azt képzeled, minden álmod teljesülni fog.
Velencére gondolsz, és nem veszed észre,
hogy a jövőd lassan süllyed,
mint a vízre épített városok.
Egy találkozáshoz
megláttalak.
azaz,
az Istennel vitáztam éppen,
amikor a szemem közé vágott Téged.
a legnagyobb érve vagy
azóta is.
©Papp Veronika festőművész alkotása