El akartam hitetni magammal, hogy tehetek valamit.
Voltak például titkos fogadásaim, mint hogy
ha vissza tudom tartani a lélegzetem addig, amíg kiérünk
az alagútból, akkor meggyógyulsz.
vagy ha képes vagyok puszta kézzel levenni a tűzről
a felforrósodott edényt,
akkor majd nem lesznek fájdalmaid.
Később imádkozni kezdtem,
a végén pedig már csak kiskoromban tanult,
rég elfelejtett szentek nevei jutottak az eszembe pánikszerűen,
úgy kerültek elő belőlem,
mint rég kihaltnak hitt őshalak utolsó példányai
a tenger azon pontjáról, ami felett több ezer méteres a víz,
és ahol most még, mint a lélekben, átláthatatlan sötétség lakozik.
A vers forrása: SZIFOnline, a Szerző engedélyével.
Fotó: Izsó Zita portréja / Facebook-oldaláról
IZSÓ ZITA 1986-ban született Budapesten, Gérecz Attila-díjas költő, drámaíró, műfordító.