Az ízrádió
N. békésen aludta az igazak álmát az ágyában. Valóban álmodott is valamit! Méghozzá űrutazásról! Egy ismeretlen bolygón landolt, ahol sok kaland után összebarátkozott a bolygó lakóival, akik megvendégelték. Abban a percben, hogy az álmában befejezte az evést, az ágya mellett megcsörrent az ébresztőóra és megszólalt egy géphang:
– Jó reggelt! Ébresztő!
Erre N. nagyot ásított, kinyújtotta a kezét, megragadta az ébresztőóra melletti vizeskancsót, kiöntött belőle egy pohárral és legurította a tartalmát. Ez már szinte menetrendszerű volt nála. A víznek üdítő zamata volt. Gyümölcs és borsmenta keverékének az ízét érezte. Álmosságának nyoma sem maradt.
N. kiöntött magának még egy pohárral, ezúttal a kávé íze áradt szét a szájában.
A kancsóban a megszokott mindennapi víz volt, az íze azonban mindig változott.
Ha valaki a múltból találkozott volna ezzel a jelenséggel, egész biztosan boszorkányságnak gondolta volna és leesett volna az álla. Ez azonban a tudomány vívmánya volt, és semmiképp sem boszorkányság. Mára mindez olyan népszerű az emberek körében, hogy bárki kénye-kedve szerint kiélvezheti.
Az egészet egy apró szerkezet okozta. Olyan apró, hogy a szájunkban is elfér. Az egyik fogban van elhelyezve, de első látásra senki nem képes felismerni. Ez a kis készülék rádióhullámokat fog fel egy adóállomásról. A rádió olyan szerkezet, amely rádióhullámokat fogad, hogy élvezetet nyújtson a fülünknek. Mikor vetített képet jelenít meg ugyanezzel a céllal, azt televíziónak hívjuk.
A mi a készülékünk pedig az ízeket reprodukálja, hogy az ízlelésünknek tegyen eleget. Ezt úgy nevezzük, hogy ízrádió. A készülék által generált finom rezgések és rádióhullámok stimulálják a szájban lévő idegeket, így minden egyes ízt sikerül előidézni. Amennyiben éppen a gyümölcslé sugárzását veszi a szerkezet, akkor a gyümölcs ízét, a kávé esetében pedig a kávé ízét érezhetjük, bár valójában ízetlen vizet iszunk.
N. úgy dönt, hogy nekilát a reggelijének. Enni még az ízrádió korszakában is kell, hiszen muszáj tápanyagot bevinni a szervezetbe. Egy szelet kenyeret emel a szájához, ami úgy fest, mint egy átlagos barna kenyér, de az összetevői kissé mások. A kenyér az emberek számára szükséges mennyiségű kalóriát és tápanyagot tartalmazza, de jóformán nincs íze, ami talán problémát okoz. Ezen segít az ízrádió. E pillanatban a rádióadás éppen a tojásos reggeli hullámait fogja, így a kenyérnek, amit N. eszik, hasonló ízesítése van. Az adás menet közben átvált almára, ezért a kenyér íze is megváltozik.
Ekkor ért véget a reggeli.
Az adás azonban folytatódik. N. készülődik a munkahelyére, ezért öltözködni kezd, miközben bevesz a szájába egy rágógumit. Természetesen ez is ízetlen. De ezzel sincs semmi probléma, ennek pontosan így kell lennie.
Az ízrádióban megkezdődik a „gyümölcs óra”, ami elhozza a gyümölcsök ízét a világ minden tájáról. Az ízetlen rágógumi hol ananász, hol eper, hol szőlő, végül dinnyeízű.
N. kilép a házából, és a munkahelyére tartva felszáll egy gyorsvonatra. Egy jól működő cégnél dolgozik. Van, aki újságot olvas, van, aki fülhallgatóval zenét hallgat, de olyan is akad, aki a kettőt egyszerre csinálja. Ez ugyanúgy történik, ahogy a múltban is volt, csupán egy kis ízzel egészül ki a jelenet. Szájüregüket egy fagylalt, majd mogyoró, s végül képviselőfánk íze tölti meg.
A rádióállomás feladata, hogy szabályozza az ízek beosztását: ne legyenek túl különlegesek, se túl egyformák. Eleinte voltak kezdeti baklövések, de az ízpszichológusok hosszas kutatásainak köszönhetően most zökkenőmentesen megy a műsor és így jelenleg mindenki meg van elégedve.
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az ízrádió teljesítménye tökéletesen megfelel az emberiség elvárásainak. Velünk született ösztön, hogy élvezzük az ízeket, de, mint minden másnak, ennek is megvan a maga határa. Ha jóllaktunk, nem tudunk többet enni. Ebből a szempontból az ízlelés más, mint a zene, a tévé vagy a videojátékok, amelyeket addig élvezhet az ember amíg csak akar. Az ízlelésnek van egy bizonyos határa. A tudósok kutatásokat végeztek, hogy átléphessék ezt a határt, végülis így valósulhatott meg az ízrádió. Ma már az emberek egyrészt vég nélkül élvezik az ízeket, másrészt azóta számos pozitív hatás is megmutatkozott.
Először is csökkent az emésztőszervek károsodása, amit a túlevés okozott, ezen kívül pedig megcsappant az elhízottak száma is. A barna kenyér kiegyensúlyozza a táperőt, higiénikusabb, nem okoz függőséget, valamint a fertőző betegségek sem okoznak gondot. Emellett szükségtelenné vált a főzés is, edényeket sem kellett használni, így az embereknek rengeteg helyet és időt sikerült megspórolni. A fogszuvasodástól szenvedők száma is csökkent. Továbbá az ízrádiótól függő íz utóízt sem hagy maga után, mert az ízek gyorsan váltakoznak az adás során. Az egyik íz élvezetét azonnal követi a másik, ráadásul egész álló nap megy az adás. Ugyanez a helyzet az alvással is. Ugyanis az emberek még álmukban is érzik az ízeket. Természetesen minden csak fantomíz. Ez azonban nem gond, mert csak így lehet végtelen számú. Ha rendes étellel próbálnánk ennyi mindent megízlelni, egy teljes óráig sem tartana.
N. megérkezik a célállomására, nekilát a munkájának. Bekapcsolja a számítógépét, jegyzeteket ír, majd egy kis elmélkedés után ismét megmozgatja a gépét, aztán dokumentálni kezdi az anyagot.
Az ízrádió műsora ezalatt sem áll meg. Ha tévénézés vagy rádióhallgatás közben dolgoznának az emberek, akkor ez teljesen lekötné a szemük és a fülük figyelmét, ami pedig hibákhoz és balesetekhez vezetne. Az ízek esetében viszont aggodalomra semmi ok. Ebben a percben európai ízesítésű keksz aromája árad szét a szájukban, amit a japán rizskekszé követ. Ezek után kínai leves íze következik, ami gyorsan banánízűre vált. Megízlelhetik mindezeknek az ételeknek az eredeti zamatát. Az emberek időről időre betelefonálnak, megkérdezik: vajon miben különbözik az igazi íz, attól, amit az ízrádió sugároz? Ezt a kíváncsiságot ki kell elégíteni. Sokan nem kifejezetten rajonganak az éttermekért. Ezekben az étel túl kemény vagy rágós, vagy pedig elcsapja a gyomrukat. Az ízetlen rágógumi és a rádióhullámok által megküldött kifinomult és tiszta íz azonban csodálatosan fonódik eggyé.
N. folytatta a munkáját. A csipsz ízét a szójapörkölt émelyítő íze vette át, majd pedig a japán zöldtea íze bukkant fel. Ebben a pillanatban valami váratlan dolog történt. Egyszerre minden íz eltűnt. N. szünetet tartott és felállt.
Valószínű, meghibásodhatott a készülék, ezért azt gondolta, gyorsan az ügyeletre rohan, hogy mihamarabb megjavítsák. Amint azonban jobban odafigyelt, látta, hogy a körülötte lévők is kíváncsian duruzsolnak. Ekkor valaki bekapcsolta a rádiót, ahonnan a rendkívüli híreket hallhatták.
– Egy imént történt baleset miatt megszakítjuk az ízrádió közvetítését. Igyekszünk mihamarabb elhárítani a hibát, hogy folytathassuk az adást.
Így derült ki, hogy mi történt, de viszont most először fordult elő ilyesmi. De az emberek duruzsolása csak nem akart megszűnni. Mindenkinek valami szokatlan dolog volt a szájában. Az emberek valahogy idegennek érezték a saját szájukat. Magányos és légüres tér lett ott. Olyan volt ez, mint mikor a lámpa- és neonfényben ragyogó éjszakai város áramszünet miatt teljesen elsötétül.
Kiköpték az ízetlen rágógumi maradék darabkáit és valami újat vettek a szájukba. Voltak, akik még a barna kenyeret is megkísérelték elrágcsálni. Íze azonban semelyiknek sem volt. Egyre rosszabbul érezték magukat, hogy nem volt íz a szájukban. Elfogta őket a magány, mintha egy kihalt bolygón lettek volna, vagy éppen egy lakatlan szigetre sodródott hajótöröttnek érezték magukat az Északi-tengeren.
Ezután a következők történtek. Eszükbe jutottak az éttermek és úgy döntöttek, hogy ellátogatnak valamelyikbe. N. is közöttük volt. A város szélén álló étteremben hatalmas felfordulás történt. Az étteremnek nem voltak rendszeres fogyasztói, így nem is tudtak sok vendéget befogadni. Az emberek azonban nem törődtek ezzel, folyamként áradtak ki az épületekből, hogy bejussanak az étterembe. Mindenki zaklatott volt, a morajlás egyre hangosabb lett. Olyan fülsértő rikoltozás és ordibálás tört ki, hogy még egy pohár is belerepedt volna.
De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is elmúlt mindez: folytatódott az ízrádió adása. Vaníliás szénsavas üdítő íze terjedt szét a szájakban, amit a paradicsom íze követett. Mikor az emberek megérezték a marhapörkölt ízét, már tudták, hogy hamarosan itt az ebédidő és szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.
*
(A 2024. szeptemberi Könyvfesztiválra jelent meg Hosi Sinicsi: A vállon ülő titkárnő című novelláskötete. Ebből adtunk most ízelítőt.)
A II. világháború utáni japán novellaírás egyik legkiemelkedőbb képviselője Hosi Sinicsi 1926-ban született Tokióban. Apja Hosi Hadzsime vállalkozó, politikus volt. A későbbi novellistát és tudományos-fantasztikus írót nagyszülei nevelték. Anyai nagyanyja a híres író, Mori Ógai huga volt. Hosi Sinicsi a Tokiói Egyetemen kezdte meg kémiai tanulmányait, de apjának hirtelen bekövetkezett halála miatt abbahagyta az egyetemet, mert át kellett vennie a család gyógyszergyárának vezetését. A cég azonban hamarosan tönkrement és felszámolásra került. Hosi első írói megjelenése 1957-ben történt, majd egyre gyakrabban jelentek meg novellái a Hószeki ‘Ékszer’ című magazinban. 1961-ben adták ki első novelláskötetét. Hamarosan a japán ifjúság kedvenc szerzője lett.
Novellái nagyon hasonlítanak Örkény István egyperceseire, melyek gyakran meglepő fordulattal fejeződnek be. Írásaiban – ahogy a magyar író is, – hol groteszk, hol keserű társadalomkritikát fogalmaz meg, emellett mély megértést tanúsít az emberi természet iránt. (Vihar Judit)
Vihar Judit (Budapest, 1944. augusztus 28. –) irodalomtörténész, műfordító, haikuköltő, nyugalmazott főiskolai tanár, az MJBT Haikuklub elnöke. Nevéhez olyan neves japán nyelvű művek magyarra fordítása köthető, mint Óe Kenzaburó Nobel-díjas regénye, a Futball-lázadás vagy Macuo Basó verses útinaplója, az Észak ösvényein című könyv. 1991-től 1992-ig a Miskolci Bölcsész Egyesület (MBE) Nagy Lajos Király Magánegyeteme Japán Nyelv és Művelődéstörténet Tanszékének vezetője. Vihar Béla József Attila-díjas költő lánya, Widder Félix Bódog festőművész unokája, valamint hagyatékuk kezelője.
Fotó: Hosi Sinicsi portréja / La Miranda Actual