Hagytam, hogy kapásból hülyére vegyétek, hagytam, hogy tettleg is helyére tegyétek, hagytam, hogy ne legyen mázlija juszt se, hagytam, hogy ne érje el még a buszt se, hagytam, hogy pokollá tegyék az életét, hagytam, hogy röhögve kérjék a bérletét, hagytam, hogy bagóért szopja a rezet, hagytam, hogy ne fogjatok veleTovább…
Lassan ránk talál a tél, s vele egy bolondos talány, hogy a kémények híradását vajon értené-e egy indián. Eszembe jutsz. Felváltva fojt, füst és félelem, és nincsen olyan vérerem, ami ne szűkülne, akár a tudat, – ez egy rossz fajta kábulat – mi szörnyet láttat, rémet sejtet, s közben botránkoztatTovább…
Michelin csillagok a kolozsvári távoli valahol jobb időkben a Véndögló Vendéglőben fakéssel nyesték a sörhabot befűtöttek ha tél ragyogott Michelin-csillagot mégsem kapott többnyire örökös törzsvendégek üldögéltek ott útporával fizető ál/sánták és ál/vakok hobók és tolvajok lejárva született párt/talanított párttagok ott minden évszakban bárki boldog lehetett ki gyűlölete ki szeretete helyettTovább…
Egy kép alá felfut a dombra, még alig lány szemközt a fiú figyeli-várja nőnek látszik a ruhában félig csupaszon fénylik a válla a fiúcskán – hogy megsérteném ha hallaná! – öltöny, ünnep van gyümölcsök, őszben érő fajták gyűrt levelek völgybegurulón s bár komorabb az ég délután mozdulatukban süt a napTovább…
a nem szabályozott emlékezetben lerakódnak a percek egyikből virág lesz a másikat fölkapja az idő és sodorja tovább amíg el nem kopik * mintha csöndet evett volna és azt emésztené a táj a tanyaablak üvegén égbolt tükröződik még senki sem hiányzik * egészen a jelenig gurult rátapadt az udvar aTovább…
Ma mi sírunk Mindannyiunknak van halottja, a lélekharangok szüntelen zúgnak. Ma mi emlékezünk, holnap miránk, a temető különleges világ. Olyan csendet sehol sem lelünk, mint a sírhant előtt, ahol térdelünk. Hiába a vigasz önmagunknak, ma mi sírunk, holnap értünk sírnak. * Vigasztaló Nem félek az elmúlástól, vár rám egy mély,Tovább…
Már és még Te még szinte pörögsz, mint nem fáradó gép, mely erős, tartós, ép. mit számít neked ősz! Vagy te is úgy forogsz, mint kétsebességes Föld, avagy kontinens: teret, időt oroz. Te még rohansz, míg én beérem annyival, mit a perc tőlem csal: szót a papír szélén. Néha kölcsönTovább…
天高し蔓の先皆よるべなき ten takashi tsuru no saki mina yorube naki magas az égbolt kacsokkal kapaszkodó lián nem éri fel * いかなごにまづ箸おろし母恋し ikanago ni mazu hashi oroshi haha koishi csíkhal-evés közben anyám emléke tört rám pálcám lebénult * もの置けばそこに生まれぬ秋の蔭 monōkeba sokoniumaren akinokage csak le kell tenni valamit s megszületik egy őszi árnyékTovább…
(Hódolat Szabó Lőrincnek) Rendben van így? Rendben lesz-e? Mi jön közel, s mi lesz messze? Induljunk csak neki bátran? Vagy álljunk a gyors világban? Ki őriz meg? Ki felejt el? Ki nyitott könyv? Ki csak rejtjel? Honnan, meddig, minek, merre? Ember számíthat emberre? Enyém, tied, nekem, neked. Irígy vagy, haTovább…
– Hát e volna az – mondta a torzonborz. Szürke, hosszú haja csimbókokban lógott a vállára. Besett arcát körszakáll, gumókba csomósodott szőrzet borította, szájába lógó bajszán orra nedve csillogott. Ráncos, cserzett homloka egy pillanatra kisimulni látszott, sötét szemeiben is felvillant némi fény, a házigazdák öntelt büszkesége. – Ühüm – mondtaTovább…