még csendes a madárvonulás útja de mindig kibomlik a szárnyakban a honvágy százezer éve vérét ajánlja a bárány hogy ne váljunk hollóvá ne vájjuk ki egymás szemét de ki akasztja fel korgó hasa fölé az elismerés aranynak látszó pléhmedálját ki fogadja el a hallgatás ezüstpénzét ki sóvárog az igazság utánTovább…
Micsoda bódult örök-bizalom! Tévedhetetlen tavaszi virágzás. Szirom feszül, dúlt öröm csöndbe lázmáz. A jót követjük el ismét vakon. Milyen élni szabad szabadalom! Borzongás remeg, a szél szerte vágtáz. Hullongó fehér sziromfényes áldás. A lét túltesz minden javallaton. Vetkezik az égben selypeske csillag. Mennyi meztelenség illan, lebeg. A láz csupaszul komolyodvaTovább…
Hasztalan mos Két álom közt az élet meg se rezdül, gondolatból a csend sátrat hajtogat, az éjszakán a hold húzza keresztül az álmokról lecsorgó halk hangokat. A sötétben egyszer csillagok leszünk, hol fénnyéhevülten minden hullni kész, majd minden „egykor-t” gyorsan elfelejtünk, a valóság hatalma már nem igéz, vagy időtlen visszhang,Tovább…
Felismerés Nekem szánt tudás megismerni a magány összes csöndjét. * Írisz Hamis tekintet mélyén csaló szándékot rejt a pillanat. * Ásatás Időzített tény- feltárást sejtet a csönd. Kínzó hallgatás. * Barlangos Magamon hagyom a rajtam felejtett fényt. Minden más sötét. * Forradás Az élet csupán hegesedett viszonyok összenövése. * SzínházTovább…
Elmúlt a nyár… az ősi tüzek árván kihunytak. Rég csak hamut hord a szél. A hajam, látod, kendermagos tőle, s a szemem alján apró szarkaláb. – Hol vagy te, láng, s voltál-e, mint ma érzem? Vagy csak parázs, egy szikra volt csupán, vagy csak egy árva szentjánosbogár, mi máglyaként lobogTovább…
Megismeretség Hitte: ismerte. Megismerte, s már tudta: sosem ismerte. * Talányos tudatlanság Még hiszem, hogy van, mondta, majd hozzátette: már tudom, hogy nincs. * Milliárdéves semmiség A semmit tudni: hogy előtte, utána, és ami közben. * Cigivég Sasként köröz, és kitartóan várja az eldobott csikket. * Vénség Arcán mély ráncokTovább…
Óbudai éjszaka Irénnek Végre egymás mellett fekszünk a hosszú várakozás után. Meg-meglebben a függöny. A Szigeten a nyugalom tücskei ciripelnek. A Duna mozdulatlan háta halványan dereng. Üres szerelvény, kattogva elhúz a nyár. Kószáltam szemed ligetében. Ujjongtam öled forrásánál. Átkeltem ajkad szakadékán. Megérkeztem. Fogom a kezed. * Három sor A világnakTovább…
Zselici lankák szobrai Sem ég, sem tükör fel nem szívja, ám nyiladoznak, s makacs példa legyen, deres barázdák a kezünk nyomán két hegy között, vagy túl három hegyen – Amit ifjonti kéz bontogatott a vastól megnyílt laza morzsalék kitárja titkait, lesz fogadott anyánk helyett édesünk, s lesz marék hidegleléses vallomás aTovább…
emlékszem akkor is tavasz volt és azt hittük örökké tart a kikelet ahogy bámult a kíváncsi Hold szégyenlősen néztelek a kezem után nyúltál végigsimítottad ujjaim és a zsebedből egy csillogó gyűrűt kivettél örülnék-e ha eljegyeznél kérdezted halkan és hosszúra nyúlt árnyékunkon dalolt a csend hallom ma is ahogy egy tücsökTovább…
kollázs, Bukowski emlékére a kis ember egyszerűen belefáradt a túl nagy szarba a holdfényben vizelt az üres parkoló kellős közepén mert tudta már az őszibarack visítani fog egy szép napon egy szép őszibarack többnyire vérből meg csontból és csonthéjas fájdalomból vagyunk meg visításból és még nem magvaváló az ember azTovább…