A kreatív írás tanfolyam? – túl messze van. Vagy inkább túl korán? Fel kéne kelned, Oblomov, ne az ágyból kiabáld, hogy íráshoz, térdre, süvölvények! Téged is megírt valaki, milyen hősöket ajánlasz – nekik? Tőlem jöhetnek plakát- kampányban fázó aktivisták, törött tükörben borotválkozók, zsebmetszők, jegyszedők, izompacsirták, ejtőernyősök, fejvadászok, pecsétőrök, vendégek ésTovább…
ki festi fehérre a kétségbeesett anyák bíbor színű álmát ki dúdol altatót a rettegés bokraiba bújó embereknek ki cserél izzót az energiatakarékos szívekben ki emeli föl a kilátástalanság bermuda- háromszögében eltűnt napokat ki menti meg a hajótörött célokat ki szabadítja ki a szerelmet szomorú roncsaiból ki szelídíti meg a töviseketTovább…
A hegyeim… A hegyeim pompás fekete mének… Szelek kantárján rugaszkodnak szélnek, Sarkallja őket füttyös éjszaka. A gyorsvonat most fényt villant a tájra. Feltűrt gallérú bő ballonkabátban a gondolat vacogva fut haza. A hegyeim pompás fekete mének, nekirohannak nyerítve az éjnek, patájuk zúzza félelmem jegét. Ablaknyi fényben lábujjhegyen állva, gyermekkorom dalaitTovább…
Vajúdás után A versben élnek a betűk. A versben néha rím van. A vers megfogan örömben, megszületik kínban. A vers eltűnik néhanap. A vers itt marad olykor. A vers felitat könnyeket, vagy részegít, mint jó bor. Vers hever az asztalon, vers van a szemedben. E vers magammal összeköt, nem engedTovább…
Istenem, bár én nem hiszek tebenned, nélküled,lásd, mégis árva vagyok, mert a bűnben is általad teremtett. Jóságodért én feltételt szabok, miközben meghallgatásért esengek, Tudom, te magad alkotod a rendet, mit nem látunk át mi ,lelki vakok, szívedbe mégis nyissál ablakot, mert belefulladunk mind-mind a szennybe, amelynek habjait felgyúlni hagyod, fogaddTovább…
Szabó Zoltán Attilának ajánlva kollázs verseiből legalább megpróbált lakoma közben a székére rogyni pedig nem volt ő sprotni nem pikkelt senkire és nem volt pikkelye bor helyett korhely szőlőkarók közt vizslatta egy vizsla hűlt helyét fülelt a fülledt kánikulában kérem hogy nézze el nekem nem veszítettem el a fejemTovább…
Mimika A mesebeli hétféle vonás, fénypor változás az arcon, minden ember-alakú lényen, felismerhető. A mimika teszi fel, s rögzíti jajszóra, vagy ittas álomra a kifejező gipsz-álarcot. Szomorúság: mérgezett könnycseppek a szemgödör héjperemén, gyászt ütemező vibrálás az arcon. Félelem: sós cseppek a homlokon, hópapírra festődő fekete benti-világ. Undor: falánkság vissz-képe aTovább…
Nélküled Nézd, a fák élénkzöld lombjain feltűrt ingujjú szellő zongorázik, meztelenre vetkőzött a nyár, a lelkem mégis fázik. Valami nincs, valami fáj, valami őrülten hiányzik. Kövérre hízik minden percem, mégsem dajkálom őket, unottan kísérem sírba az elmenőket, hogy szenvtelen, fásult arccal fogadhassam az érkezőket. Hiába pumpál újult vért az élet,Tovább…
számba venni hogy mit jelent hány évet zsúfol össze a Margitsziget a romokból mennyi de mennyi fellegvár nőtt ki amit nem bírtak el a mohos kőszirtek vagy a megrepedt öntözőcsövet amiből szivárványosan szaladt szét a víz bugyiban álltunk alatta és nagyi fölvett egy-két képkockát a talpunkba belefúródott egy kavics aTovább…
Szeretem, ha ringó testem merül harmatos fűágyba, virágszirom fátyol hull ott álmom gyöngyös ablakára. Mint puha kalács omoljak Föld terített asztalára, lehessek szellőnek, fénynek, fürtös, foszlós lakomája. Víz, ha csobog, engem mosson tisztára, mint a messziség, madár pelyhe simogasson, értem ragyogjon fent az ég. Ha megszólal nyárfák lombja, húrjain ezüstTovább…