egy csillag emlékét őrzi a föld mesét szövünk csupasz testünk köré mint kincsre gondolnánk magunkra – hogy az ember talán egy istené ajándékunkat fel se ismerjük néha a gonosz ostoba más kárán örül amit az ember nem akar látni: ott pityereg a térde körül nem három, de úgy tizenkettő volt,Tovább…
szél karol a szürke ködburokba a világosság árnyéka kéredzkedett a napkorongra esőcseppek verik hólyagosra a Duna vízét amikor a legmélyebb sötétség találgatja hova lett az ég a Parlament fekete gránitkockái körül egy szivárványos olajfolton megcsillan a kék festék kicsivel innen a sziget lábaitól a magasságot is szétkenték a Margit-híd karcsúTovább…
Nem tudtam, hová indulok fagyos volt a reggel a szürke égbolt alatt megszürkülve vártam, hogy mosolyom végre valós legyen – de a felhők nem mozdultak. Az árnyékvilágból kilépni hogy tudnék egyedül? Kilépés helyett, beléptem egy kertbe, s mikor lesöpörtem az összes havat, te ott voltál. Még magam sem tudtam, deTovább…
Lehet mindenről lekéstem, már sehol senki sem vár rám. Ajtók zárulnak előttem, nézek magam elé némán. Tüzem kihunyt, szemem száraz. Nem kereslek többet téged. Nekem régi magány ágyaz, örök hideg menedéket. Ne keress, és ne várj engem. Nincsen hozzád többet szavam. Innen egyedül kell mennem, fehér ingben egy szál magam.Tovább…
Nem biztos, hogy hamar megtalálsz a havazás gyorsan belepi a nyomokat. Igaz, menekülve indultam a korai sötétedés elől, de még nem gyűjtöttem annyi fényt, hogy egyedül várjak. Ha a félelem bekerít, újra kell éleszteni az érkezések tüzét, testőrnek hívni a fenyvest, ami körülvesz, szóra bírni a szelet, hátha a jegesTovább…
tiszta most az ég és oly törékeny akár hógömb is lehet megrázzák ránk hull a fény szűkszavú földünk meg-megremeg hószínű városok gyújtanak lámpást a legsötétebb óra már közel csillag kél odafenn idelenn egy gyermek fölsír valahol emitt lőn világosság éjfélkor halk kórus danol jelzőket aggatok a téli tájra mint díszeketTovább…
lehetne végre színezüst az este, léphetnénk újra egymás lábnyomába, mellettünk a lépcsők jégbe fagyva míg a békés apokalipszist hirdető, a sötét falakat neonfényben fürdető reklámok vihogva hajkurásszák egymást ablakról ablakra. eszembe jutott tegnap, ahogy bolyongtunk egyszer a hóesésben míg át nem ázott mindenünk, később egy férfi kezét néztem a metrón,Tovább…
Ha már csak halványan élnek a fahéjillatú vége-nincs beszédes mosolyoktól fénylő világmegváltó esték mikor még végérvényesnek hitt kiábrándulásaink sem tudtak lehúzni a földig és makulátlan gyermeki tisztasággal vallottuk meg a fenyőillatban az ünnepi asztal körött csalódásainkon át is megérlelődött újjászülető szerelmeink hazugságaink legfeljebb apró kegyes füllentések könnyű röptű valótlanságok voltakTovább…
Komolyságot mímelve kérdezi, miért szólalok meg angolul, ha egyszer ennyire nem megy, hát kinek jó, hogy mindenkit elönt a szekunder szégyen, Igaza van, magam sem tudom, miért azt csinálom mindig, amit mindannyiunk megkönnyebbülésére csinálhatna valaki más, Úgyhogy válasz helyett csak hallgatok, elnémul ő is, vidáman mutat a táncparkett felé, arrólTovább…
Ma jó sok lekvárral ettem a kenyerem, hogy megidézzelek, és cukrot tettem a kávémba, hogy olyan legyen, mint akkor. Ma az érzékszerveim segítségével is vissza akartam kerülni abba a pillanatba, ami olyan megrendítően békés és boldog volt, hogy közben egy pillanatra sem jutott eszembe a valóság. Lecsordult a lekvár aTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.