A kertben üldögéltek a kispadon, és a fák ágain fecserésző rigók énekét hallgatták. Ösztönösen kereste egymást a két öreg kéz, és egymásba kulcsolódott, amint összetalálkoztak. A nap éppen lebukóban volt a nyugati ég alján. Körötte fehér felhők fodrozódtak, és mintha valami piros tóba temetnék, közéjük fröccsent egy-egy bíborszín napsugár. ATovább…
Végtelennek tűnő, átlátszatlan, fekete tér, tán az űr mélysége, vagy inkább mikor benézünk egy izgalomtól kitágult pupillán. Látszólagos volt a süket mozdulatlanság: alig észlelhető zümmögés, susogás visszhangzott, míg egyre-másra csillogón fel-felvillanva, mint távoli égitestek, sötét árnyak keltek életre, táncoltak láthatatlanul. – Játsszunk, játsszunk! Ki van velem? – csilingelt azTovább…
Tante Frieda minden vacsora után elindul haza, Unterjettingenbe, hogy meglátogassa édesanyját. Tante Frieda kilencvenhét éves, pontosan negyven éve annak, hogy eltemette anyukáját. Ennek ellenére gondosan összecsomagol: fogja a kosárkáját, amiben van már gombolyag, cérna, néhány színes zsebkendő. Ezekre rárakja még a papucsát, majd az egész kosárkáját elhelyezi a kerekes járókeretTovább…
– Jó reggelt, ébresztő, túl vagyunk a műtéten. Hogy érzi magát? – A lábam… megfagyott – suttogja. – Mozdítsa csak a lábfejét! Szófogadóan, automatikus mozdulatokkal követi az utasításokat, tűszúrást érez a talpán. – Rendben van, sikerült a műtét, most pihenjen, itt van az intenzíven megfigyelés alatt. Óvatosan, csak a szemeitTovább…
Tulajdonképpen Karajos Gáspárban hónapok óta felmerült a bosszú szándéka, de a mikéntjére csak három napja talált olyan megoldást, amely kielégítette, mi több boldoggá tette, s leginkább kivitelezhetőnek látta. Terveket szőtt a polgármester lelövésére, de sehogy sem tudott megfelelő fegyvert szerezni. Megpróbált fondorlatos módon informálódni ennek mikéntjéről a kocsmában. Álcázott kérdéseketTovább…
Álmomban nagyhatalom voltam. Pontosabban NAGYHATALOM csupa nagybetűvel. Nem holmi hatalmacska, piaci bábjátékos, hanem maga a MINDEN. Az volt a nevem, hogy ÉN. És akkora voltam, hogy magam se láttam a végemet. Lehet, hogy nem is volt olyan, és rólam nevezték el a végtelent… Ezt még tisztázni kell, nehogy a végénTovább…
A gyerek leugrott a vonat alsó lépcsőjéről. Megigazította hátizsákját és körülnézett: csak pusztát látott, égett, félig száraz füvet, távolban nagyfeszültségű távvezeték vastraverzeit, a látóhatár peremén egy kisebb facsoportot. Rossz érzése támadt: talán nem itt kellett volna leszállnia? Pedig számolta az állomásokat − lehet, hogy eltévesztette? Vissza akart kapaszkodni a peronra,Tovább…
Mindez még abban az időben történt, amikor a Szerkesztő a horoszkópok írását is rám bízta. Hiába tiltakoztam, mondván, nem vagyok én asztrológus, annyit tudok a csillagokról, hogy fényes-kéken csillognak az égen. Ha tiszta az égbolt, nem takarja felhő. A Szerkesztő azonban gyorsan leszerelt. – Ne röhögtessen – mondta tiltakozásomra -,Tovább…
Az űr. Ezt érzem minden nap. Az ürességet, és hogy elérhetem az egész kozmoszt. Naponta minden egyes cigislukkallal megkérdezem magamtól, számít bármi is bármit? Eszembe juttok. Minden értelmetlen? Csak ti éritek meg az életet. A család és a barátok. A célok céltalanok. Ha tudnék szerelmes dalokat írni, nektek írnám. DeTovább…
Helyzet van, uraim – igazította meg kacagányát, buzogányát, szép selymes lódingját Álmos vezér, miközben nagyot nyelt a zárjegyes kumiszból, arca meg ünneplőbe öltözött. – Új hont kell találnunk, mert a gaz besenyők, meg mindenféle sanyargató vad hordák a nyomunkban loholnak, meg, ahogy hallom, a bizánci tőzsdén is akkorát buktunk azTovább…