Lassú eső…
Lassú eső, hűvös eső
házra, kertre, körtefára –
Utolért hát az ősz első
elátkozott éjszakája.
Hűvös eső jó a sebre,
cseppjei a lázat oltják.
Lassú eső hullik egyre,
tócsa rejti már a tócsát.
Akit kinn ér, mintha lelke,
s benne mintha Isten ázna.
Lassú eső hullik egyre
ablakomra, kertre, fákra.
Kút
Nyitva még, vagy zárva már?
Volna még, ki visszavár?
Jó reménynek volna útja?
Hűvös ízű tiszta kútba
hogy ha nézek, látni már:
lenn ragyog és vár az ég.
Zárva már? Vagy nyitva még?
Notturno
Mélyül az éjszaka kútja.
Örvény – húz le az álom.
Őrző, távoli csillag
nem néz, én se találom.
Mélyül az éjszaka kútja.
Hallod-e, érzed-e, hívlak!
Álmomban Te vigyázz rám,
őrző, távoli Csillag!
Sodró, végtelen örvény?
Álom? Senki se tudja.
Édes, mintha ölelnél.
Mélyül az éjszaka kútja.
Álmom
Álmom: a ringó
alkonyi fényben
angyali felhők
isteni égen.
Állnak az órák,
itt az öröklét,
végre kimondták
rám az örökké-t,
nem fenyeget már
volna-e, hátha,
nincsen esélyem
bűnre, hibára.
Kőbe, fába…
Majd ha kőbe, földbe, fába,
majd ha már csak éjben árnyék,
ma még szomjazom szavakra,
hallgatnálak, mondanám még…
Elveszítve, nem találva,
– tán nem is volt ! – veszni hagyva,
hosszú út még kőbe, fába.
Ma még szomjazom szavakra.
©Kovács Emil Lajos – Égközelben (Sólyomkővár)