Dédanyám egyetlen orvosságban hitt:
szépen kell beszélni mindenkivel.
Ha bekopog hozzánk a kisördög,
le kell ültetni, nem tetszik egy rétest kérni,
ne hozzak egy kis bort, bácsi. Mert szívesen.
A kisördög köszönte. És jött két világháború,
kitelepítés, ez-az, két gyerekhalál, ugyan,
ki számolja az oroszokat, ha egyszerre rohannak rád.
És a rétesek! Már azok se ugyanolyanok,
mint a boldog békeévekben. 47-ben dédanyám
egy családi vendégségben sikoltozni kezdett:
attól olyan darabos, meleg a meggyes rétes,
mert agyvelőt tettetek bele! Hoztak neki vizet,
fogták a kezét, egy sötét szobában lefektették.
Könyörögtek, hogy csillapodjék.
Még hogy a rétes!
Dédanya szipogva, kendőjét gyűrögetve
mindenkitől elnézést kért.
Szelíd kis öregasszony volt,
semmi különös. No de csillagom,
már egy kis bort se fogadsz el?
Hát már leülni se akarsz nálunk?
Élt hatvanhárom évet.
Az orvosok szerint élhetett volna többet.
De belehalt a félelembe.
©ifj. Géczi Lajos alkotása