A líra-kurzus tanára: Petőcz András költő
(Válogatás a 2021-22-es őszi szemeszter alkotásaiból.)
Balizs Dániel: Szerintem tetszeni fog
most amikor hosszú hánykolódás után
a sötéten dohosan kidobált régi lomok
körvonalait folyton az utolsó
pillanatban rajzoltad ki
minden fáj már mindened fáj
eljajgattad utolsó ép csontod és szerved
botorkáltál és meg sem énekelted
a körülvevő fénytelen mélységet
neszek apró rezgését
a szag rég az orrodba ivódott
de nem szívtad mélyen magadba
most hogy szenvedni már tudsz itt az ideje
végre megpillantsd hogy mitől
hagyd a pincében a maszkot
csak addig kellett míg azt hitted néznek
ballagj fel a lépcsőn
a poros villanykörte-fényben
lépj be a házba nézz körül
nincs itt senki
a buli a tetőtérben van
sikáld csillogóra a padlót
töröld a lépcsőkorlátot fényesre
aztán indulj felfelé
de előtte moss kezet jól
el ne koszold amikor majd egyszer
mintegy véletlenül
hozzáérsz ahhoz
ami megragadhatatlan
Fehér Kinga: még mindig nem hiszem el
várj valami van a hajadban
mondta
de váratlanul történt
csak egyetlen
piheként táncoló tincset érintett
ami a sapkám alól
szökött volna épp
de én tudtam hogy az a valami
a hajszálak között
a szerelem
egy téli estén bújócskázott velünk
Germán Ágnes: Rázom
Petri Györgynek
Egy rutin orvosi vizsgálatnak indult.
Végül az orvos azt mondta
rázzam többet a csípőm.
Ezt mégis hogy érti?
Hol és hogy rázzam? – kérdeztem
„Majd kitalálja. Csak rázza többet.
Jót tesz magának.”
Ezzel az orvosi javaslattal és egy beutalóval távoztam.
Próbáltam otthon zenére,
de az unalmas volt,
és nem bírtam túl sokáig.
Próbáltam beépíteni a járásomba,
de a kollégák majd megpukkadtak a röhögéstől,
én meg azt éreztem, hogy azonnal szétesem.
A szamba, az megoldaná a dolgot,
de ahhoz egy partner kell.
… vagy elmehetnék Rióba.
Ott mindenki rázza.
Másnap elkezdtem a terápiát.
A kezelések után beültem a szaunába,
majd a meleg ellazít.
Lazán jobban jönnek a gondolatok.
Izzadni kezdtem, így elővettem
a tengeri uborka formájú szivacsom,
amit tegnap vettem a boltban.
Nem volt dörzsikesztyű, amit jobban szeretek.
Műanyagot meg nem akartam.
Mindegy, most már ez van és kész.
A célnak megfelel.
Elkezdtem alaposan átdörzsölni magam.
Mindig így szoktam, ha szaunában vagyok.
Élénk érdeklődést váltottam ki ezzel a rutin mutatvánnyal,
ahogy a bokámtól a combomig értem,
de úgy döntöttem nem érdekel,
ha már elkezdtem, végig csinálom.
Tíz perc után ellazultan ömlött rólam a víz.
Meg is lett az eredmény.
A megoldás a hátúszás.
Ott legalább a víz alatt rázom, és senki nem látja.
Kemény lábmunka, jobbra, balra billenés.
Tökéletes.
Úgy döntöttem azonnal el is kezdem.
Végül is egy uszodában vagyok.
Soha nem tanultam háton úszni,
de ez a tény nem tart vissza.
Felfekszem a vízre,
elkezdem a lábain fel-le mozgatni,
karjaimat hátra dobálni.
Megy ez, és tényleg mozog a csípőm.
A harmadik csapás után beleakadok
az egyik oldalon a sávelválasztó kötélbe,
majd pár csapással később a túloldalon is,
és ez így ismétlődik tovább.
Ha így folytatom egy hossz alatt meglesz a kettő.
A lényeg, hogy a csípőm ütemesen mozogjon.
A medence túloldalán az utolsó pár méteren
melegen fénylik az októberi napsugár.
Már csak néhány csapás,
hogy elérjek a napsütötte sávig.
Hajnal Éva: nyolc
gallérod mögött láng a hold
kabátgombjaid csillagok
nyakadba kendőt leng a szél
homlokod ormán nap ragyog
nesztelen foszló fellegek
táncolnak gyöngyök útjain
beszéded fényes víztükör
csordultig telnek kútjaim
Magyar Dániel: Tél
Rakoncátlan macskaköveken szalad az utca.
Minden ártatlanul, fénylőn hófehér.
Fázós kanyarokba fagyva egy-egy bucka,
Tűri, hogy fagyosra karmolja, s megfojtja a tél.
Márton Csilla: Búcsúzás?
Átélted, hogy égő fájdalmadat szemedből kicsorduló könnyed sós íze szüntette?
Reménysége kiapadt vele?
Mardosta gyomrod savas forrásként elapadó szókincsed?
Kerested a szavakat, de azok mocsárban hevertek, és nem bírtad felemelni őket?
Bámultál opálos szemeddel előre, ám a nézésed megakadt a függő kötélen?
Vittek szívizomgyulladás gyanújával kórházba?
Lebegett lelked ott lelkével, és elsötétedett a gyászba?
Fájt, de tudtad, hogy ez a sors körforgása.
Vezsenyi Ildikó: Falusi randevúk
0. vers
Volt egy álma.
Sok évvel ezelőtt.
A szülei háza előkertjében
megbújik a szőlőlugasban.
A ház ajtaján kilép a ló, hátán lovasa.
Lejönnek a lépcsőn,
amin, maga is, már annyiszor.
A kiskapu felé fordulnak, jobbra, a járdán.
Kecsesen lépdel a ló.
A keresztfánál a lovas előre hajtja fejét.
Így férnek csak ki.
Mozdulni sem mer,
nehogy megriassza őket.
Még a lélegzetét is visszafojtja.
Minden, a ház, a járda, a kerítés, a lugas, a szőlőlevelek,
a ló és hátasa, még ő is,
makulátlan, hófehér, horgolt csipkéből vannak.
Tudja.
Azóta tudja.
A lovas idegen.
S aki
a lugasban bújik meg,
az sem ő.
A 2021-22-es őszi szemeszter néhány hallgatója:
Balizs Dániel, Vezsenyi Ildikó, Márton Csilla, Fehér Kinga,
Germán Ágnes, Magyar Dániel, Hajnal Éva.