A líra-kurzus tanára: Petőcz András költő
/Válogatás az őszi- és a tavaszi szemeszter alkotásaiból./
Bali Anikó: Név nélküli regisztráció az önmagukba visszatérő utak kanyarulatában
Valahová el kellene végre mennem.
Talán egy olyan helyre, ahol csupa kisbetűvel írják a nevem.
Nem mintha itt különösen nagybetűs volnék, de ott,
senkinek sem számítana, ki vagyok.
Először csak a kezdőbetűimet veszteném el,
aztán a vezetéknevemet törölnék a köztudatból,
végül azt is elfelejtenék, hogy valaha volt nevem.
Valahová el kellene végre mennem,
a betoncsontú házak, repedésekben síró sugárutak,
leszakadt hinták és biztonsági ráccsal védett ablakok közül,
oda, ahol nincsenek hajnali hírek és éjszakába nyúló valóságshowk,
az időjárásjelentés elveszti jelentőségét,
ahol nem kell törzsvásárlói pontokat gyűjtenem egy következő kedvezményért,
teljes névvel regisztrálnom ügyintézéshez,
majd sorszámot húznom, ha mégis személyeskedem.
Valahová el kellene végre mennem,
ahol, mint tavasszal a kígyó, levedleném megunt testemet,
áttetsző lepelruhát öltenék magamra, meztelen
lábbal lépnék az előttem érkezők után,
anélkül, hogy megkérdezném, hová mennek.
Valahová, ahol az utak csak önmagukba visszatérő nyolcasok,
ahol én sem volnék más, mint akik szembejönnek
és szó nélkül tovább haladnak mellettem.
Valahová el kellene végre mennem,
ahol csak az ég és a tenger ismeri egymás arcát,
ahol cseppekké foszlanak a szavak
és sókristályokból párolognak el a hangok a nyolcas út kanyarulataiban,
ahol csak a szél beszéli a közös nyelvet,
amit három ezeréves leány gördít aranyfonalán a szférák zenéjét dúdolva némán,
mégis mindenki érti őket, mikor melléjük ér.
Valahová el kellene végre mennem,
ahol anyám kezének emléke foszlós kalács,
apám rég hallott szava tiszta ízű forrás,
esténként, ha elfáradok, mohaágyra fektetnek,
álmomban tenyerükből adnak ennem és innom,
óriás fák hajolnak fölém, leveleikkel cirógatnak,
és csak a csillagok foszforeszkálnak égi takarómon.
Talán tényleg el kellene végre mennem.
Bokros Judit: Nézlek
A hatalmas kék szemek
tótükörként fénylenek,
bennük a tiszta világ
még felfedezésre vár.
Mögöttük a gondolat
milliószor megfogan,
rózsás szájon jön elő,
ami el nem rejthető.
Nézlek, nézlek, merengőn,
arcod íve gyönyörű,
orrod finom vonala
lejtő a homlok alatt.
Nézlek, nézlek és tudom,
kísérlek az utadon,
féltelek és csodállak,
anyaszívembe zárlak.
Fehér Kinga: csendmenet
1.
alattad a tegnap megtett út – fáradt ösvényeid
feletted keselyűk éhes hada és a napjövő
hátadon ami csak a tied
fárasztó életút a hegymenet
2.
kagylójáratában benn rekedt belé ragadt a hang
a gyöngy halkan dúdolász
beton helyett fényt szül odabenn
legyen szerencséd te külvárosi kincset kergető betongyöngy- halász
3.
megreped sajog megszakad irgalmat remél és lángra gyúl
még köhög már csoszog nem sokat beszél
igazi lét anyaga a rozsda
az élő test fájdalmas mélyében rozsdaszív ketyeg
4.
százéves táncrendem régen tele
múltamban sincs már hely
elígértem már jövőm is
de ha most ráérsz tiéd ez a percem
5.
éles nyelv a fegyvered
úgy esnek ki belőlem
minden közbevágás után
a fűrészelt szavak
Germán Ágnes: Virtu-ária
Hexameterben kérem
a párizsit is már,
de te csak a mobilod
nyomkodod. Nem ittál
eleget, azt mondod.
Más lett az ütemhangsúly.
Töltenék neked ismét,
ha kell haikura
váltok, csak figyelj megint.
Nem vagy itt, csak egy test
amit látok, nem más.
Virtualizálódtál.
Lennék én enter akár,
csak a valóságod
része lehessek, nem egy
kint rekedt tűzfallal
kitiltott kéretlen.
Üss le és engedj be már!
Próbáltam hacker lenni,
hogy a rendszeredbe
lássak, de kódod törhe-
telen. Így eszem a
párizsit egyedül.
Új programot kell írom.
Prózai hétköznapok
a refrén ugyanaz.
Elveszett idő, mérték.
Ballada ez lassan,
felnézel a MOST-ban.
Programom újra indult.
Hajnal Éva: május
madárricsajban megfürösztve
térdepeltél a gyönge földre
virágzó ingben láttalak
szoknyád szélére ült a nap
Korda Zsuzsa: Várakozás
Pilinszky nyomán
Egy poloska figyel az ablak peremén.
A függönyt ma lassú táncra kéri a szél.
Hamis megnyugvásba ernyed a félelem.
Elszánt léptek hangja közeledik felém.
Leitert Vivien: Thököly
Megszüntetett villamosvonal
sínpárjainak árka kibetonozva.
Hogy az egészre következtess,
elég mindent félig megrajzolni:
innen csak busszal mehetek el,
vagy pókjárásban hazáig.
A használhatatlanság izgalma
értékeli túl a szemlélődéseim.
Pályi Ildikó: Apró
Beszálltam a kocsiba,
kiesett a zsebemből és
élből tovább is gurult.
A reflexek még nem ébredtek fel:
betonra szorított csizmatalppal
bámultam utána.
Maradék lendületével vett egy bal kanyart,
lassított, pörgött néhányat,
és oldalára feküdt.
Térdre kényszerített, hiába szoknya, harisnya,
magasszárú olasz bőr.
Mindössze egy százforintos volt,
kicsi, kétszínű és keveset érő,
mint egy instaceleb.
De ez az utolsó valódi érmém,
amit őrizgetek
alkalmi hétköznapokra:
bevásárlókocsi-etetésre,
sorsmegváltó kaparásra,
kiköpött rágótartónak.
Ennyi az összes megfogható pénzem,
a többi csak társadalmi fikció.
Minden vagyonom
néhány bitnyi tárolt információ
egy számlaszámsoron.
Magam is csak digitális azonosító vagyok –
szekundumonként leprofilozott
instant létezés.
Ha a világszerverek kábeleibe
egy drótféreg kerülne,
kitörlődnék az életnyilvántartásból.
Postafiókomban várna egy utolsó rendszerüzenet:
„Sajnálattal közöljük, de kártevőirtás során
személyisége mindörökre elveszett.”
Szepesi Jolka: dermedtség
dermedtség
dermedt pillanat
pillanatra pillanat
dermedt pillanatok sora
kőfoglalat
kőcsend
csendkövek
csend a szájban
torok
hangszál
hangszálak
még több hangszál
együtt rezeg némán
a szájban fekete
szájból a fekete csend
rácsorog a fakeresztre
Vezsenyi Ildikó: Utazás
tegnap együtt voltunk megint
hiába ültem egyedül a padon
meglepődtem…
mennyire fáj még (árulásom)
eleven az érzés
idő nem fog rajta
megsemmisíti jelenem
nem is átlyukasztja
mint féreglyuk a teret
ami engem és a múltat
összeköti veled
(ha tudnád nem örülnél)
visszacsöppenek rajta
egy (sosem) volt világba
melyben ketten voltunk
(elmém szüleménye)
de te továbbléptél
magad hátrahagyva
hogy újra és újra
visszatérhess
A 2020-21-es őszi- és tavaszi szemeszter hallgatóinak néhány tagja:
Bali Anikó, Bokros Judit, Korda Zsuzsa,
Pályi Ildikó, Vezsenyi Ildikó, Szepesi Jolka, Fehér Kinga,
Germán Ágnes, Leitert Vivien, Hajnal Éva
Gratulálok, köszönöm, szívmelengető élmény volt ”együtt lenni” Veletek! Måria.