2021. szeptember 9-én nyílt meg a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpontban Zvolszky Zita Barcsay -, és Bükkösdi – díjas képzőművész Zvolszky 60 karanténképe című kiállítása. Itt és ekkor mutatták be Sós Péter János és Zvolszky Zita közös könyvét is, melynek eredeti grafikái a tárlat részét képezik.
A művész budapesti tárlata 2021. november 12-ig tart nyitva, ahol a siklósi törzsanyag szerepel kiegészítve 6 olajképpel. (iF Cafe Jazz Club, IX., Ráday u. 19.)
A kiállítás címe: Művészet a Korona Idején.
Rejtélyes betegségeken esünk át, félünk, tartunk tőlük, ezeket hordozzuk következményeivel együtt magunkban, érthetően sokat beszélünk róluk. A képzőművész, aki az élet tapintható, látható anyagi fertályainak megismerésén és leírásán keresztül ad számot arról, hogy „merre is jár” manapság, átszelhet olyan veszélyzónákat, melyek „élménykínálata” és érzéki erejű megnyilvánulásai egyre komorabbá, sötétebbé teszik a látását. Esetenként már-már apokaliptikus összefüggések vélelmezésére késztetik. , sötét képekkel (amiket az utókor Fekete festményeknek nevezett el). Meghallgatjuk naponta a szakértőket és tudni véljük, mi is ez a rejtélyek sokaságából ránk rontó ragály és ma már vissza is nézhetünk a „színpadra”, ahol lassan két éve kvártélyozunk, illetve tartósan foglalkozunk be-, és átrendezésével. Az ide megtérés és az innen menekülés kényszereivel, késztetéseivel. Nem szükségszerűen, de olykor figyelembe vehető, hogy ezekben a szűk levegőjű terekben évfordulókat élünk meg, hogy ezekben kell ünnepelnünk és, hogy még sötétebb legyen minden, itt kell gyászolnunk is. A korszak megélésének és felfogásának reprezentációja önmagában is tartalmaz valamiféle szindróma jelleget , amennyiben az – miképpen az orvosi nyelvben – tünetcsoportot, vagy tünetegyüttest is jelenthet, azaz olyan szimptómák együttesét, amelyek önmagukban nem mindig jellemző tünetei egy-egy kórságnak. Nincs és nem lehet azonban kétségünk afelől, hogy a hatvanadik születésnapjára emlékező és e ténynek a kiállítással emléket állító Zvolszky Zita kóros jelenségek változatos sokaságához kapcsolódó észlelések – jelenségek megjelölésére is használja.
A kiállítás alaphangját a teremben főhelyen látható, elsőként megpillantható színes pasztellkréta munkák, de mindenekelőtt azok fekete alapja határozzák meg. A 2019-es Dunakavicsok ciklus darabjait sem lehet azonban „fekete festményeknek” tekinteni, mert a kövek színesek és nem az iszamós folyópartokról emelkednek képpé, hanem egy alkotó ember szívéből szakadnak ki és a hátterek kis felületként is félelmetes feketeség foltja leheletnyivel könnyebbé emelkedik. Fájdalom hozta létre a kavicsokba dermedt emberi életek-testek vízióját, a másként és másként megnyíló zárt gumókat, melyek a mi kultúránkban a lélek öröklétét jelképezik. Alakokat, emlékeket, és kövekként sem hervadnak el úgy, mint a virágok. Az epidémiákban és a velük járó, mindenkit egyenlővé tevő halál újbóli tömeges szomorúságában ösztönös magabiztossággal ismerjük ezekben a sorsokkal telített kavicsokban a sírkőállítás hagyományát. Hantra tett kavicsok. Nem lövell a szívszorító fájdalomba a képeken mindenütt másként és másként variálódó sárga-narancs, a zöld és kék s az öröm és a megkönnyebbülés színeként. De van valami abból az érzésből, mint amikor a kínok közepette fájdalomcsillapítóhoz jut az ember és bár tudja, hogy beteg, mégis jó neki, csupán attól, hogy ott, abban a pillanatban nem fáj annyira. A ciklus 5-8. darabja pedig már az elmúlástól mindenkit megóvó kövekből kibontakozott, kavics mivoltát elhagyó, törékeny emberi vázszerkezetek, élő érzelmi kapcsolatok megsemmisülés felé sodródó drámai végjátékának változatait érzékeltetik.
Szorosan kapcsolódnak a 2019-es ciklus darabjaihoz I-VIII -ig a 2021-es a Covid képek. Nem meglepetés már, hogy figurációja tele van a paralízis és hallucinációk tüneteivel, szűkszavú, de rémálomszerű víziókkal, ha akarom: szellemeket, boszorkányokat is láthatunk a higiénikus maszkok mögé rejtőzve. A Valentin nap, a Választottunk magunknak csillagot, a Gömbjós (Vírusinfó) és a Halál és a Lényke Zvlszky Zita ízlésének és inspirációs forrásainak mélyére adnak résnyi betekintést. Igen érdekes volna megismerni azokat az alkotókat és műveket, akik és amelyek rémálmait ihlették és vitték az artisztikustól akár messze eltávolodó, néha görcsösen abszurd, groteszk irányba álmodozásait? Zvolszky műveiben az emberrel szemben a természet szabadsága sem képez ellentétet, nem tűnnek fel magányos hegyvonulatok, lélegzetelállító tájképelemek. Test szerkezeteit és fiziognómiáit látva kimondható, hogy nem borzadt el Goya bestiális emberein, és mint Goya, ő sem vitte túlzásba a naturális ábrázolást, ebben a festészetben is bevett módszer a rejtelmeknek kereten kívülre helyezése, a sejtetés. A Valentin nap és a Válasszunk magunknak az ironikus és áldilettáns karikatúra részletek ellenére is hiteles látnokai azon dolgok megismertetésének, melyek túlságosan sötétek és mélységesek az emberi koncepciók és felfogóképesség számára.
Furcsa, hogy milyen erővel idéződik fel Zvolszky Zita képeinek láttán a népi vallásosság gazdag provinciális anyagából, akár a „magas” művészet közegéből származó haláltánc tematika. Szép irodalmi példákat ad Arany János a motívum szempontjából Bolond Istókjában, balladáiban, Vörösmarty Bolygó Zsidóról szóló drámai kísérletében és mesejátékában, a Csongor és Tünde egyes jeleneteiben már a modern haláltáncnak egyik válfaja, az emberdráma szerepel, így ennek a Magyar Faustnak az elgondolásához a Zvolszky töredékeknek igenis van köze. Kövekből kibontakozó, kövekbe záruló emberalakok, vázaik, húsok és csontszerkezetek kontrasztáló vagy harmonikus színkombinációkban, többnyire kettes, olykor hármas kombinációkban. Nyilvánvalóan nők és nyilvánvalóan férfiak. A képekkel felületesen idézett és szembesített irodalmi anyagok nem ritkán párosulnak a kis falusi templomok naiv-groteszk haláltánc és más, valóságot és víziót elegyítő motívumaival is. Nagy hagyományú érzések, tapasztalatok és azok történelmi hitelű lejegyzései. Visszatekintve az európai képzőművészet múltjába, érezzük, hogy az ifjú Holbein (1497-1543) haláltáncképének megjelenésével egy új haláltánckorszak veszi kezdetét, amelyben a meghagyott, vagy módosított régi motívumok újabbak hozzákapcsolódásával egy egyetemesebb haláltáncfogalom felé közeledve modern haláltáncműfajokká fejlődnek ki. Zvolszkyt szeretnénk megérteni, és ezért igénybe veszünk minden főbenjáró előzetes ismeretet, ami segítségünkre lehet ebben a törekvésünkben. Felidéződik az ide illeszkedő vizuális konvenciók megalapozását elvégző Francisco Goya is, és a tény, hogy Goya festészete 1792 után, egyre komorabb, sötétebb lett. Súlyos hallásromlása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy, egyre drámaibb témákat festett meg. Munkásságának hátterében ott van mindaz, ami bennünket is érzékenyen érint időszerű dolgainkban: a járványok és a háborúk, vándorlások és terrorizmus, a kiszámíthatatlan fájdalom és lopakodó halál, az értelmetlen erőszak és a borzalmak. A miben és kiben higgyünk? – kérdése.
Az alkotó életkora és a világjárvánnyal felülbélyegzett történelmi időpont éppúgy motívum lehetett a kiállítás anyagának összeállításánál, mint a jelentős alkotói periódust, annak lényegét és stiláris minőségét érzékeltető témakörök. És most itt állunk egy sor alkotói reflexió előtt, amely részben önvizsgálat, részben korszak és ember-értelmezés. A Kéz-Arc-Maszk 2020-as három darabja merőben különbözik az említett munkáktól. A karantén-korszak jelképpé váló orvosi segédeszközét, a légzésvédelmi szájmaszkot mintegy performatív, vagyis „eljátszott” formában, a fotódokumentációt megelőző, dokumentált testbeszédként jeleníti meg az alkotó. Természetes kiállításrendezői döntés ezek után, hogy a realisztikus előadásmód visszatekintő terében az érzelmi szempontból leginkább középponti téma, többször az édesanya, az elvesztett testvér jelenjenek meg, illetve a 2018-as anatómiai tanulmányok (Hátakt, Kuporgó, Kontraposzt…) darabjai, majd még az 1998-ban született realisztikus Popper Péter portré is.
A kiállítás tematikai szerkezetéhez lazábban kapcsolódó művek többnyire szürreális-epikus gondolatkísérletek, amelyekben csak, mint valamilyen alig kivehető, de mégis finoman groteszk és karikatúra jellegű a fekete alapra készült pasztellkréta munkák drámai mondandója. A Gasztro grafikák sorában feltűnik a szerzőtárs, Sós Péter János, amint professzionális szakácsként, de vállán dalos pacsirták kíséretében „kifőzi” a sóletet. A rajzi fantázia és a valósághű portré avval, hogy felismerhetővé teszti a sütőedényben „heverésző” libacombokat, így becsempész a személyes referenciák közé egy tematikusan drámai szálat: az élő madarak és a holt eledel feszültségét. A Nagymama konyhája (Újragondolva) valamelyest a jól ismert falvédők stílusában „sorolja elő” a harmincas évek modern háziasszonyának konyhai és a kávéfogyasztás eszközeiből válogatott szcenárióját. A Sült libacomb, töltött libanyak című 2020-as tusrajz már csaknem mulatságos, hagymaszeletelés közti beállításban jeleníti meg az ugyancsak harmincas évek lysoform frizurás, elegáns konyhafőnökét, a profán művelet fölé magasodó kétoldalról felhúzódó hízott libák és a glóriaként legfelülre került lábos egyértelműen címerszerű megjelenítése nem ad alkalmat már arra alkotójának, hogy az egyébként mindenütt meglévő drámai „mellékízeket” is érzékeltesse. Ugyanez a – kiállítás alapgondolatától talán legmesszebb elhelyezhető – látvány és mondandó jellemzi a Mi konyhánk című rajzot. A sorozat 5-6-7-8. darabjai olykor egyértelműen beazonosítható, máskor jelképes művészettörténeti alapanyagok felhasználásával térnek vissza a Zvolszky-féle melankolikus helyzet és időfelfogás kereteihez. Legszabadabban helyezhető itt el a valóban szürreális Afrikai harcsa pikáns mártásban Salvador Dalíra gondol című lap, míg a Sült pulykacomb utóélete (Rembrandt parafrázis) Pazar rajzossággal idézi Rembrandt 1632-es festményét, melyen dr. Nicolaes Tulp holland sebész anatómiaórája idéződik fel. Jelen esetben azonban nem biztosította semmilyen város a kivégzett elítélt holttestét (Rembrandtnál ez valószínűleg Adriaan Adriansz 41 éves bűnöző volt, akit fegyveres rablásért akasztottak fel). Zvolszky rajzán egy magát megadó pulyka didereg csak Vesalius nyitott anatómiai kötete mellett. És itt vannak a Jónás a cethalban, amely kép Isten megbocsátó kegyelmének bemutatása miatt ez az engesztelés napjaként a kereszténységben is nagy jelentősége van. Biblikus értelemben is láthatóvá válik, hogy Isten a világ Ura, és hogy számára az Izráelen kívüli népek sorsa és élete sem közömbös. A bárányok hallgatnak talán a filmtörténet egyik legismertebb pszicho thrillerét idézi ravaszul, de ezen a lapon a film kísérteties és félelmetes atmoszférája nem „emberképként”, hanem valóban bárányokként, és a villamosszékhez „felkészített” Buffalo Bill fejeként emeli meg a film divatos neo-noirjának baljós hangulatát. Nem kétséges, hogy a grafikai munka a film paródiaváltozatához, a Báránysültek hallgatnak címűhöz áll itt, ebben a grafikai ciklusban közelebb, hiszen ott az egyik főszereplő neve dr. Animal Cannibal Pizza.
Siklós város kulturális életében színvonalas és akár vitára ingerlő esemény volt, megőrzésre érdemes művészeti tény Zvolszky Zita kiállítása. Egy hivatott és igényes közösség bizonyára illő folytatással fokozza majd az itt élő művészek jobb megismerésének esélyeit.
Ízelítő, Zvolszky Zita – a cikkben említett – festményeiből
„S választottunk magunknak csillagot” 2021
Gömbjós (Vírusinfó) 2021
Kéz-Arc-Maszk III. 2021 / Önarckép
Hátakt (2018)
Kuporgó (2018)
Popper Péter
Jónás a cetben (2020)