Nemzedékeket tett a balett rajongóivá. Egy új nyelvet tanított meg egy egész országgal.
Nagy Sándorról olvastam, hogy csata előtt táncolt a katonái előtt, s ezzel buzdította őket a harcra – persze lehet, hogy ez mítosz, ám a katonák az Indusig jutottak. Markó Iván nem vezetett hadat, soha eszébe sem jutott – ő a szépséghez vezetett egy népet, már akiben volt egy szemernyi érzék a szépség iránt. Visszaadta a művészet iránti fogékonyságot azoknak, akiktől azt elvették, vagy sosem volt az övék. Visszaadta úgy, hogy előttünk és nekünk táncolt. A színpad, ahol táncolt, ablakot nyitott egy világra, amelyben minden jobb volt – és ezzel örökre elkötelezett bennünket a tökéletesség mellett, még akkor is, ha mi magunk erre nem is vagyunk képesek…
Megszerettette a táncot, a balettet és a zenét. Vártuk, hogy mikor lesz újabb bemutatója. Csodát vártunk tőle és meg is kaptuk. Újból és újból.
Most meg elment, és magunkra hagyott az emlékével, ami sokkal gazdagabb, mint sokak élő jelenléte.
Most az Úr előtt táncol – értünk.
Sztravinszkij – Béjart: Tűzmadár (Markó Iván)
Markó Iván: A NAP Szerettei
Ravel: Bolero (koreográfia: Markó Iván, vágy: Ladányi Andrea)
Markó Iván: Szamuráj
Magyar Fesztivál Balett – József és testvérei (montázs)
Fotó: Markó Iván balettművész Az igazság pillanata című táncjáték egyik jelenetében (1982)
MTI/Benkő Imre