Fetykó Judit: lázban

majd negyven fokban ültél az ágyamon
s bal kezeddel simogattad kezem
fölém hajoltál szemed bogarán át
meghatározhatatlan út nyílt hívott
mosolyodban furcsa vibráló lebegés
lehetetlen ez a kéz nem az a kéz
még tudtam ez lázálom el kell
kúsznom gyógyszerért zuhany alá

új köteted ma nem bírom átlapozni
legföljebb poratkák bámulnak rám
polcok köteteiből kipillogva no csak
most nem mi te vagy a célpont

különös egyedül a szoba csendjében
ez a néhány izzó lázálmos nap
szédülök az ágy vonz ha lesz holnap
ha nem akkor is jó csak bírjak elaludni
tizenegy óra tájt kezdődik az éjszaka
ólom a test a gondolat lelassul
átölel ágy puhapihe paplan
s nyit a csönd a végtelen túl

valóság-álom határán kinyílik a tér
csak az idő viszonylagossága biztos
átmosódik a van a semmi egymásba ér
minden egyszerre van jelenben itt most

túl az álom kapuin sejtelmes lebegés
hív köt magához kiejtve a valóság
összes tudatos hétköznapi szeletét
kavarog a tér-időben az itt és az odaát

ágyam szélén ülsz s szemeidből két
kék többsávos út nyílik vonz hív
lépjek csak rá s minden könnyeden
kék lesz mosolyod mint rég ifjabb
korunkban sejtelmes átható csak
hagynom kéne befogad a másik dimenzió
megrian a lázálom képe zuhany gyógyszer
lebegés közben észrevétlen visszalépsz

©Gősi Ferenc fotográfiája