Az éhezőnek
ajkai hiába mozognak,
nyelvét hiába morzsolja fogaihoz,
csalja üres száját képzelt eledellel,
hiába hiszi lakomán vesz részt,
legfeljebb a híg levegőt harapdálhatja;
mikor elillan belőle a vágyálom,
és élettelen teste mély sóhajjal ébred,
mikor a nappalra nyitja mohó szemét,
azon nyomban a türelmetlen éhség
szállja meg, hiába nyeldesi nyálát,
nincs mit szájába vegyen,
hiába kéri a folyók, a termők
javait, tollasok gyenge húsát,
tátott szájába nem jut sem étel, sem ital,
gyomrán, belein mitológiai szörnyek
gyötrését, az éhség görcsbe rántó
uralmát kell elviselnie.
A telhetetlen
éhsége miatt kesereg,
noha asztala tele van rakva
minden földi jóval,
egy népes családnak is elég lenne,
de hiába,
minél több étket dönt a hasába,
annál többet akar,
púpos tányérjának látványától
sem nyugszik meg,
még tovább nő az éhe:
mindig többre vágyik,
mintha gyomrában
a falástól űr nőne,
kutat az új étkek után,
még több eledelt követel,
és mint tenger a folyókat
mindent benyel.