Persze, vannak titkaim, kinek nincsenek. Gyerekkori csínyek, egy ellopott kártyanaptár, egy bicikli, egy rosszemlékű, életre szóló betegség, néhány átmulatott éjszaka, meg amikre nem emlékszem, talán azok nem is számítanak.
Volt néhány lány, egy kézen meg tudom számolni őket. Azt kérted, ne foglalkozzak velük, a listád túl hosszú lenne, több ezer leütés, kihasználtál minden percet, törődjek a mával, hisz itt vagy velem, más nem számít, legyen ennyi elég.
Gyártsunk közös titkokat, mint ez a fotó, amit a kezembe adtál.
Tenyérnyi fekete-fehér, ultrahangos kép, néhény folt és maszat, több év keserves györtődés és próbálkozás eredménye.
Ez lenne a közös titkunk.
Az enyém és a tied, külön-külön.
A kamaszkori mumpsz, aminek a szövődménye meddővé tett, de soha nem mertem elsuttogni neked a hajnalig tartó beszélgetések során.
És a gyermek utáni olthatatlan vágy, ami úgy érzed feljogosított mindenre, mindegy mi az ár, még akkor is, ha én vagyok.
©Nágel Kornél grafikusművész alkotása