Ha már csak halványan élnek
a fahéjillatú
vége-nincs
beszédes mosolyoktól fénylő
világmegváltó esték
mikor még végérvényesnek hitt kiábrándulásaink
sem tudtak lehúzni a földig
és makulátlan gyermeki tisztasággal
vallottuk meg a fenyőillatban
az ünnepi asztal körött
csalódásainkon át is megérlelődött
újjászülető szerelmeink
hazugságaink legfeljebb apró
kegyes füllentések
könnyű röptű valótlanságok voltak
mint az elhulló tűlevél
ha legbelül már csak
a végeérhetetlen,
némaság beszél
akkor sötét hamisságaink
kilátszanak a fehér csönd alól
ráeszmélünk
hogy ez már nem az igazi ünnep
nem az a meghitt jászol-meleg
inkább valami
megmásíthatatlan végveszély
hogy a csípős gyantaillatban
lángra kap és elhamvad
a tiszta szeretet
és szenvedély
©Búzás Tünde: Szárnyatlan
Megtisztelő és öröm a közlés, külön is Búzás Tünde gyönyörű illusztrációja a vers alatt. Hálásan köszönöm!