Itt, Pistikám, háromszor kel fel örömében a nap.
Vígan szökdécsel az ősöreg fenyőfák, habos felhőpaloták,
százemeletes tornyok közt. Mind eljutunk ide.
Ki halála előtt. A lustábbak haláluk után.
Vince megjött. Józsi úton van.
Te mikor érkezel, Pistikám?
Mindig csak Amerika.
Itt háromszor kel fel örömében a nap.
Vígan lubickol a farmok közt hömpölygő égi folyóban.
Mit csinálsz itt, Vince? Mogyoróbokrokat metszek.
Megnézem a pisztácia-ültetvényemet. Mit csinálsz itt, Józsi?
Korán kelek. Álomfüvet kaszálok a Mississippi mellett.
Mindig csak Amerika. Azok a szabad felhőmadarak!
Nagyapám mesélt Audubonról, a rejtélyes franciáról
aki utálta az urakat, ezért magányosan járta az erdőket,
hogy lerajzolja az amerikai galambokat – ezeket az arany,
kék, zöld, piros, áttetsző, lazúrosan fénylő madarakat,
akik hatalmas felhőkben lebegnek a szabad ég alatt.
Nagyapám nem ejtette jól Audubon nevét,
és nem is látta színesben a rajzokat. Azt sem tudta,
hogy mind egy szálig lemészárolták az amerikai galambokat.
Mindenki eljut Amerikába. Ki élve, ki holtan.
Ki ősöreg fenyőfák, ki felhőpaloták közt ugrándozva.
De hinnéd-e Pistikám? A mennyország messzebb van.
©Lantos Ferenc festménye: Horizontális-vertikális