A pénztáros akkurátusan szedte le az árcédulát, és pattintotta le a lopásgátlót a csíkos póló-fehér kardigán szettről, amikor megszólalt a fizetni kívánó, középkorú, igen csinosan öltözött nő:
– Ha kifizettem, szeretném felvenni, ugye lehet?
– Természetesen, semmi akadálya – válaszolta a fiatal eladó, fel sem pillantva a számítógépről.
Többször előfordult már, hogy a vevők a megvásárolt holmiban távoztak az üzletből, így nem is csodálkozott a kérésen.
– Tessék vigyázni, a blokkot betettem a szatyorba! – majd a visszajáróval együtt átnyújtotta a csomagot. – Köszönjük a vásárlást, viszontlátásra! – búcsúzott el az eladók kötelezőnél alig kedvesebb mosolyával.
A középső öltöző még mindig foglalt volt. Ketten csacsogtak benne, valószínűleg több ruhát is bevittek magukkal, ezért a próba hosszabb időt vett igénybe.
Az asszony belépett a másik fülkébe – ahol az előbb már megnézte magán a megvásárolni kívánt ruhadarabokat –, gyorsan átöltözött, majd fogta a levetett, púder rózsaszín felsőjét, és nagy lendülettel, hogy nagyot csattanjon, rádobta az öltözőket elválasztó deszkafal tetejére.
Nem várt egy pillanatot sem, nem nézett vissza, sietős léptekkel távozott a boltból.
A pláza kora délutáni forgalma semmivel nem volt nagyobb mint máskor, a hangyabolyhoz hasonló nyüzsgést csak a munkaidő befejezte után érte el, és onnantól kitartott este kilencig is. Ehhez hozzájárult a mozi, és a vendégek által kimondottan kedvelt kávézó.
A presszó középső, szigetet képező asztalától éppen akkor állt fel a háromtagú társaság a délutáni, barátnői csevejből, amit általában kéthetente megtartottak, és csak égszakadás-földindulás miatt voltak hajlandók lemondani róla. Ilyenkor tisztára lelkizték magukat, kibeszélték a munkahelyi, és otthoni gondokat, jókat nevettek, vagy pityeregtek, de mindig megkönnyebbülve búcsúztak el egymástól. Most is így történt. Ketten balra vették az irányt a könyvesbolt felé, szemben a harmadik társukkal, aki a földszintre igyekezett, egy régebben kinézett ruhadarab megvétele céljából.
Évek óta barátnők voltak. Gitta, és Petra egyetemi évfolyamtársakként, Teri pedig az óvodában ismerkedett meg mindkettőjükkel, a gyerekeik révén.
Néha családostul találkoztak, nem egyszer előfordult, hogy a szilvesztert is együtt ünnepelték valahol, síeléssel, mulatsággal párosítva.
Mivel a középső öltöző foglalt volt, Teri a szélső fülkébe lépett a felpróbálandó ruhadarabbal, majd behúzta maga mögött a függönyt. A vékony deszkafalak csak takartak, így minden hangot lehetett hallani a szomszédból.
– Szerintem valami gond lehet vele, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi édesség után semmi plusz nem marad rajta! Mindenhol, mindig desszerttel fejezi be az étkezést, a kávét cukorral issza, és nem tudsz olyan táskát mutatni nála, amiben ne lenne legalább két-három szelet csoki! – berzenkedett odaát egy ismerős hang.
– Te mindenben csak a rosszat keresed, fogalmam sincs róla, hogy mit pampogsz emiatt, amikor majdnem dekára ugyanannyi a súlyotok! – válaszolt rá kissé pikírten a másik.
– A francba! Tudom is én, csak felkapom a vizet miatta, mert hiába vagyunk hasonló alkatúak, nekem soha nem sikerül olyan ruhát választani ami jól áll! Rajta meg ez a mai, rózsaszín felső is úgy nézett ki, mintha a divatlapból lépett volna ki! – fortyogott tovább Petra.
Mert Petra, az egyik barátnő az természetesen, akinek érthetetlen módon, időnként fejlövése van, és mindenkiben hibát keres.
Gitta sokszor állt Petra és a világ közé, és többnyire sikerrel enyhítette, simította barátnője otrombaságát.
– De csilliószor jár veled vásárolni, miért nem hallgatsz rá, ha mond valamit? – kérdezte vissza Gitta.
– Mert mindig mást ajánl, mint amit ő vesz meg magának! Azt a rózsaszín felsőt is ami ma volt rajta, elhappolta előlem! – fújtatott Petra, miközben magára rángatott egy méregzöld, lefelé erősen szűkülő nadrágot. – Fogadni mernék, hogy ezt is leszedné rólam!
– Kizártnak tartom, biztos volt ott másik darab is – hagyta figyelmen kívül Gitta az újabb nyafogást –, de ne haragudj Petra, nem tudlak rózsaszínben elképzelni! Gondolod, hogy ami Terinek jól áll, az jól áll neked is? Ugyan nem vagyok divatguru, azért annyit konyítok hozzá, hogy két különböző típus vagytok – zárta rövidre Petra duzzogását a másik.
Teri döbbenten állt a tükör előtt, és dermedten hallgatta a beszélgetést. Mintha egy film kimerevített képe nézett volna vissza rá, mozdulni sem tudott. Miután a kínossá vált meglepetésből magához tért, felvette a csíkos póló, fehér kardigán együttest. Tökéletesnek találta, így nem hezitált a megvásárlásán.
Nem értette Petra kirohanását, hiszen sokszor vadásztak együtt a megfelelő ruhákra, és arról igazán nem tehetett, hogy a barátnője soha nem fogadta meg a tanácsát. Viszonylag hamar rájött, Petrát nem lehet befolyásolni, ráhagyta a választást, és többé nem mondott határozott véleményt. Falra hányt borsó volt minden szava amit divatról, hajviseletről, színekről mesélt. Ezért is érte váratlanul a szomszédban zajló párbeszéd, mert Petra soha nem éreztette vele sem régebben, sem mostanában, hogy nincs rendben köztük valami.
Az öltözőket elválasztó fal tetejére rádobott, majd otthagyott rózsaszín felső, mint légből csattant válasz csapódott át a másik fülke belső felére, szavak nélküli feleleteként a Terit ért, igaztalanul bántó megjegyzésekre.