legördül egy ficánkoló izzadtságcsepp
bőröm gyűrött redői közé
már rég nem vagyok ideges
jegyzem magam
párhuzamosok metszéspontján
kőtáblányi önarcképeim
igei mosolyban ömlenek szét
már nem vagyok ideges
csak futó paranoid mosoly-villanások
idézik a gyomorrángásos napokat
gesztikuláljuk szét
ezt az eluralkodott
jelenkori kulturkampf-légkört
persze, túl szép lenne
kutyaként körbe jelölöm a belvárost
hidroglóbusz-vigyorgásom
andalító háttér
a taglejtéses akcióhoz
forrás fakad egy lámpaoszlop tövén
mellette széledzett plakátok ringatóznak
életünk egy mosolyban virágzik
egyetlen szuvas fogpasztamosolyban
tört pillanat hevében
hogy
lepedékes szagot árasztva folytassuk
az egyetlen pillanatért
hogy
az egyetlen pillanat
örökös hatása alatt nyögve
vágtázzunk
fogyasztók vagyunk
ez így emberi
tárgyak simogatását kívánva
bástyázzuk körül
hálószobáinkat
s újabb közösüléseink
dögös kéjével
múlatjuk az időt
a betonkatlanból üvöltöm
az értelmetlenséget
a hiányzó effektusok hömpölygő fájdalmát
melyek léte halálos
áramütés lehetne csak
rögeszmeként várom a végtelent
tereim kitágulását
nyomorultan várom
oszlását kézfogásaimnak
az ujjpercnyi szétesést
egy régészeti lelet
képében
leledzeni:
a vágyam csak ennyi
Illusztráció: feLugossy László – Vonatra várva
(forrás: https://librarius.hu/)