El kellett volna indulni. Összedobálni pár dolgot egy bőröndbe, és menni. Hátrahagyni mindent, amit eddig boldog életnek hívott. Egyszer látta valami filmben, hogy a főszereplőnek volt egy összekészített bőröndje arra az esetre, ha valami katasztrófa miatt el kellene hagynia az addigi életét. Benne volt minden, ami kell. Útlevél, néhány rend ruha, készpénz. Gondolatban számtalanszor összerakott ő is ilyen táskát, amivel újrakezdhette volna. De sosem csinálta meg.
Bár lehet, hogy az is elég lett volna, ha azt mondja neki, elugrik egy doboz tápszerért. De az útvonalon nem a kisbolt felé kanyarodik, hanem az állomás irányába. És nem jön vissza. De végül soha nem kanyarodott az állomás felé. Mindig visszajött.
Azt hitte, ez a szerelem. El kell viselni. Jóban, rosszban, míg a halál el nem választ. Ezt ígérte neki a templomban, a család és a barátai előtt. Ezt ígérte neki, miközben a szemébe nézett, és felhúzta az ujjára a gyűrűt. Most azonban mégis azt kívánta, bárcsak ne tett volna ilyen ígéretet. Bár ha őszinte lett volna magához, akkor már az elején felfigyelhetett volna a jelekre. Mégiscsak egy kocsmában ismerkedtek meg. Még ha amolyan kultúrkocsma is volt. Ő egyetemistaként járt oda, a bulik előtti „bemelegítéshez”. A férfi meg oktatóként látogatta a helyet, ahol az élet fontos dolgait, a kultúrát vagy a politikát vitatták meg az értelmiségiek.
A férfi egyébként irodalmat tanított az egyetemen. Az a fajta volt, aki fejből idézte a francia költők verseit. Magyarul és franciául egyaránt. Persze, hogy minden egyetemistának imponált. A lányon aznap este valamilyen okból épp egy hülye kis párizsos póló volt. Rajta az Eiffel-toronnyal. Meg szívecskékkel. Akkor ezt valamiféle égi jelnek vélte. Nem kellett hozzá sok, csak pár pohár bor, és a férfi ágyában találta magát.
Az elkövetkező néhány hónap aztán amolyan boldog delíriumban telt. Szinte minden héten a barátokkal buliztak, vagy ha nem, akkor éjszakákat beszélgettek át kettesben néhány pohár Côtes du Rhône francia bor társaságában. Minden tökéletes volt. Úgy érezte, végre rátalált arra, akire mindig is várt. Eltelt egy év, aztán kettő. Majd miután lediplomázott – pont akkor, amikor elkezdődhetett volna egy új élet – egy másik kezdődött el. Terhes lett. Először megijedt a hírtől, a férfinak is alig merte elmondani. De amikor kitudódott, a férfi örömmel kapta fel a lányt. Úgy tűnt neki, őszintén örült. Abban a pillanatban megkérte a kezét. Persze, hogy igent kapott válaszul. Aznap este francia bossa nova dallamokra szeretkeztek. A lány számára mégis elkezdődött egy új, boldog élet.
Végül kis esküvőt szerveztek, csak a legfontosabb embereket hívták meg a szertartásra. Azért így is összegyűlt vagy negyven ember. Hagyományos lakodalmat egyikük sem akart, kibérelték azt a helyet, ahol legelőször találkoztak. Egy kultúrkocsma mégis jó helyszín a szerelmet megünnepelni. Hajnalra aztán mindenki elfáradt az örömben, az újdonsült férj is csak a feleségére támaszkodva tudott beszállni a taxiba.
A terhesség előrehaladtával megváltoztak a dolgok. A lány lassan kiszorult azokból, amelyek eddig meghatározták a közös életüket. A hajnalig tartó beszélgetéseket lassan felváltották a néma esték, amikor egyedül simogatta a saját hasát. Sokszor előfordult, hogy csak a születendő gyerekkel tudott beszélgetni. De így is bízott abban a boldogabb jövőben, amit a szertartáson ígért neki a férfi. Bár ő továbbra is a kocsmákban kereste a vitákat, verseket és italokat, ahogy eddig.
Aztán, amikor a szülés beindult, valamikor hajnaltájban, a lánynak kellett mentőt hívnia. A férfi akkor sem volt otthon. Valahol épp az élet fontos dolgait vitatta meg más értelmiségiekkel. A baba rendben megszületett. Egészséges, zöld szemű kislány. Alig több mint két kilogramm. Igaz, az apa csak másnap délután tudta meg a hírt. Reggel hiába hívták telefonon, akkor nem volt magánál. Délután olvasta csak az üzenetet.
Első közlés.
Fotó: Szilágyi L. József portréja
SZILÁGYI L. JÓZSEF a Litera-Túra Művészeti Magazin szerkesztője. 1979-ben Debrecenben született, a ma is ott él. Saját bevallása szerint novellaíró és introvertált fenegyerek. Bár ez túlzás. Inkább csak introvertált. Fenegyerek nélkül. Írásai, novellái megjelentek számos irodalmi antológiában, irodalmi felületeken, online magazinban. Jelenleg első novelláskötete összeállításán dolgozik.
Írói oldala: facebook.com/atlagos.hetfok