Télen a fák közt
Vágytam a nyárra, aztán a nyár
nem hozott szabadságot.
Vicsorgó vérszomj és csöppnyi bosszú
ketrece volt. Kivergődtem belőle,
azt hittem: felhőkig ugrom közben.
De csak a nyár múlt el, otthon sirattam.
Tompán nyomult a tél belém,
velem összevegyült, hidegen elvett
minden ígéretet: szerelmet, napot, eget.
Végül tisztán és üresen mentem
a síkos fák alatt. Fölnéztem:
télen a fák közt jobban látszik az ég.
Mostantól minden más lesz
Már mindig, mindig egyedül leszek,
mert nem tudom, hogy használat után
hová kell tenni az embereket.
Sután, a markomban szorítom őket,
mint papírszalvétát, gombóc alakban.
Eldobom, állok bizonytalanul,
mert úgyse mondják soha a szemembe,
hogy túl sok voltam, tukmáltam magam –
holott csak társakat kellett csinálnom.
„Együtt” – ez volt a központi szavam.
Féltem kíséret nélkül hadonászni,
nehogy túlságosan kirajzolódjon
a sziluettem, nyíltan, laposan,
mint céllövöldék papírfigurája.
Mindenkit próbáltam lefegyverezni,
itt vannak mégis. Körben, háttal állnak.
„NÁDASDY ÁDÁM versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön szökünk fel szobákba. A kötet versei költő-elődöket idéznek meg vagy feltörő emlékeket próbálnak megszelídíteni. Az összegzés, a számvetés mindig lehetetlen, hiszen útközben vagyunk.” (Nádasdy Ádám: Billeg a csónak, 2024, Magvető Kiadó / Fülszöveg)
A versek közlése a Szerző engedélyével történt.
Fotó: Nádasdy Ádám portréja / Bielik István fotográfiája
NÁDASDY ÁDÁM (Budapest, 1947. február 15. –) magyar nyelvész, költő, műfordító, esszéista, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet oktatója.