1945. május 17-én, 80 éve született, és 10 éve hunyt el Fodor Ákos költő – ebből az alkalomból indított havi emlékrovatunk 2025 év végéig közöl versösszeállításokat és más érdekességeket a szerzőtől, a szerzőről, a Litera-Túra Művészeti Magazinban. Ebből adunk most egy kis ízelítőt folyóiratunkban.
Rovatvezető: Podonyi Hedvig
NYÁRIDŐ
TÜKÖRTOJÁSTÜKÖR
az ég kék tálján
fellegfehérje közül
sárgállik a Nap
KÉPEM EGY LÁNYRÓL
napcsepp
KÉT NYÁRI HAIKU
Sz. J. B.-nek
ARANYGÖMB
Pucér tündérek
táncolnak csókunk körül.
Napozik a nap.
KÁNIKULA
Búcsúnkat heves
kis zápor siratta meg.
A hőség maradt.
SZERETŐK
két Nap süti egymást:
értelmetlenül: gyönyörűen
EGY ELEVEN KÉP
Állig a tóban
állsz s nevetsz.
Irigylem a
víz minden cseppjét!
MEZEI LELTÁR
Megszámoltam, hogy
mennyivel kevesebb s o k
virág, mint Egy-Egy.
CANTO
Titok a rózsa.
Aki firtatja – talmi a tudása.
Ki csak csodálja: az a tudósa.
A rózsa: rózsa.
BASHŌ-HOMMAGE
Virágom szirmán
vízcsepp: pillanat-gyémánt!
Most gazdag vagyok.
SZERELEM
ahogy az eget
láthatóvá teszi egy
madár, egy füstcsík
NYÁR. DÉL
A tenger fürdik, fürdik önmagában.
Látványt és látást fölperzsel a Nap.
Két hatalmas közöny közös terében,
haza-találó, esztelen örömmel
ölelkezünk, tán nemet is cserélve,
névtelenül, történetlenül.
Meg nem tarthatóan, el nem veszthetően
érvényes, édes minden.
PÉLDA
Ahogy a tenger ír a fövenyre:
írja-törli,
írja-törli
mindig ugyanazt
– sosem ugyanúgy
MOST
hommage à Bashō
a csendes égen
felhőhajók úszkálnak:
se harc, se verseny
EGY LÁTÓSZÖG
Hedvignek
M e k k o r a fűszál!
Földön fekve bámulom:
mögé-fogy a Hegy.
TÖRTÉNET
hogy közelebbről lássa a Napot:
fölágaskodott.
VICE/VERSA
az ég a földig
ér – így mi, földiek: mind
az égig érünk
STÁTUSZ
ég s föld közt függve
lusta és feszült vagyok,
mint érett gyümölcs
ESTE
visszasugárzom,
amit kaptam, mint a kő
a Nap melegét
NÉVJEGY:
Fodor Ákos (Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2015. február 21.) költő és műfordító, a magyar haiku jeles mestere.
Fodor Ákosról: https://www.facebook.com/photo/?fbid=968943778565315&set=a.504520725007625
Fodor Ákos könyvei a Fekete Sas Kiadónál: https://feketesas.hu/authors/fodor-akos/
feketesas.hu

Fodor Ákos portréja / Forrás: Podonyi Hedvig