Huszonéves.
Energiatakarékos,
de többet fogyaszt, mint kéne.
Nem lehet mit tenni,
nem működik rajta
semmi, ami vezet.
Nincs aki tudja,
hogyan kéne megszerelni,
meg amúgy is,
mindenkit megráz,
aki hozzáér.
Újabb adagot pakol be,
húzta hátát a csomag.
Leteszi az asztalra,
körbekóricálja,
megszokja.
Néhány darab más formájú.
Az egyiket egy utcai bámulástól
kapta, kilósan.
Amaz az alsó polcon
a barátnőjétől van.
Azt hitte édes lesz.
Belekóstol. Savanyú.
Meg nem beszélés – is van
az oldalsó fiókban.
El is felejtette már.
Az apja hagyta ott.
Elrohadt.
Darabos lett a jótanács is,
amit a szomszédtól kapott.
Kidobta.
Illene már leszokni a bizakodásról.
Hiszen belül mindenki kicsit tegnap,
miközben holnapra vágyódnak.
Akciós címkét vakarnak
a sarkok mélyén,
és mind hozzá pakolnak be
valami hidegre valót magukból.
Közben ráfonódik a hideg.
Arrébb tol egy üveg kovászost.
„Büszke vagyok rád”- áll a cetlin.
Anyától kapta.
Nem veszi ki, jó lesz az még.
A legközelebbi találkozáskor
úgyis kap még egy adagot.
©Bornai Tibor: Most kell, hogy szállj