Aranyhályog
Megtalált az ősz és messze visz,
de az eső függönyén át látni még.
Izzó bokrok, koronák vén istenét
és költözők ázott szárnyait.
Fák merülnek, felszállnak újra,
az évszakok rozsdás hajói.
Ledobott ruhák levéldíszlete,
csak csontváza marad a tájnak.
A szeptember beszökött, sétál,
utcákra adja arcait. Nincs pulzus
a falban, csak ablakra feszülő fény.
Hályog lett a nyár toronyházak szemén.
Szeptemberi vágyak
Maradni kellene ebben a húszfokos szeptemberben,
engedni, hogy őrlángon égjen, míg átvisz fehéren
olvadó lakótelepeken. A tavasz is közelebb jöhetne.
A szeptember és a jövő március kezet foghatna,
majd egy erős presszókávé után eláshatnák a telet.
Lehetne az árvíz a megtisztulás, ahol a beszéd
megitatja a mélység sötét és néma kútjait.
Minden, ami létezik szeptember és március
kézfogásában kellene, hogy létezzen. A halált
hagyni kell, hadd lovagoljon képzelt decemberekbe
és nem számítva mit tesz, engedni kell szeptembert
és márciust találkozni az eltemetett tél felett.
Albert Zsolt szerzői oldala: https://www.facebook.com/albertzs0lt