(Álom a diófa alatt…)
Koronád rozsdásra kócolja a szél,
Dédelgeted zöld burokban kincseid.
A hosszúlábú október búcsút int,
Nyár csókjából hajszálamon maradt még.
Az este gyémántport hint fejed fölé,
Felhőpaplant húzott magára a hold.
Árnyékod némán egy kiskutyát karol,
Csend ölében pihen, velünk lesz örökké.
Tegnapok mosolya mára megfakult,
Az idő vas foga bánaton nem csorbult,
Barna, kopott ruhád sírjára ráborult.
Ő, a magával vitt titkokról álmodó,
Hiánya oly nyomasztó, nincsen rá szó,
Helye nem kiadó, szelleme vigyázó.
©Ariela Wertheimer izraeli festőművész alkotása