Az 58., áprilisi lapszámot – öt oldalon –, Kovács Emil Lajos festőművész képei díszítik.
„Beilleszkedni akarok a Nagy Tervező tervébe azzal az akarással, hogy legyen valami súlyom, ne találtassak könnyűnek.” (Kovács Emil Lajos)
Kovács Emil Lajos a Litera-Túra Művészeti Magazin rovatvezető-szerkesztője,
erdélyi festőművész, 1967. július 4-én született Szatmárnémetiben. Itt végzett a Művészeti Iskolában, 1985-ben festészeti szakon, tanára Paul Liviu volt. Kerülő utak, de a képzőművészethez közel álló munkahelyek után, már családdal a háta mögött, 2011-ben a Nagybányai Képzőművészeti Főiskola abszolvense.
Tanárai: Nicolae Suciu, Anghel Negrean és Kovács Bertalan. Közben, 1987-től a Szatmári Alkotóház tagja, 2001 és 2009 között ennek elnöke volt. A Szatmári Északi Színház díszletfestőjeként dolgozott 1995 és 2012 között, majd művészetterapeutaként, a szatmári kórház pszichiátriai osztályán. Autista gyermekekkel is foglalkozott. Mára már többnyire csak a festészetnek él szülővárosában. Eddig több mint hatvan alkotótábort szervezett és vezetett, főleg Erdélyben, Görögországban és Magyarországon.
*
Borító: József Attila portréja / Don Bonco Szaléziak
„Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, és újra megfogom, és akkor valami más.”
(József Attila)
József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hiszen félárva gyermekként ifjúsága tele volt lemondással és brutalitással, felnőttként pedig szembesülnie kellett a meg nem értéssel. Öngyilkosságra utaló tragikus halálának pontos körülményeit azóta sem sikerült tisztázni.
A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások nyomán Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult és tökéletesítette nyelvtudását. Közben megismerkedett a kortárs német és francia költészettel, melynek reprezentánsai közül főleg Villon gyakorolt rá nagy hatást.
Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, majd Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek és egzisztenciális félelmek terhelték, melyek mindinkább felőrölték idegrendszerét. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy tehervonat kerekei alá került és szörnyethalt.
Mindössze harminckét évet élt, mégis a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. Az 1945 utáni szocialista kultúrpolitika mint haladó proletárköltőt piedesztálra emelte és emlékét, munkásságát a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel ünnepelte. Műfordítóként József Attila a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai is.
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik, akinek az életműve megkerülhetetlen teljesítmény mind a költőutódok, mind a művészettel foglalkozók számára. Ugyancsak április 11-én született Márai Sándor is 1900-ban, Bárdos László pedig 1955-ben.
Pilinszky János írta József Attila halálának 25. évfordulóján, 1962 decemberében:
„Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.”
Igaza van az utódnak, ki ne tudná, kiék e szavak: reménytelenül, harminchat fokos láz, tiszta szív, már egy hete, csecse becse, hetedik, nagyon fáj.
Tudjuk, egy „töltőtoll koptató szegény legény” a birtokosuk, ahogy övéi ezek a képek is: zengő rejtelmek; a fűszál pici éle; az ég vizében oldódó kékítő; a zavaros, bölcs és nagy Duna; a sakkozó néma négerek, a gyönyörűszép szív, mely a semmi ágán ül és amely nem kartoték-adat.
Egy szegény legényé mindez, aki tudta, hogy csak az boldog, aki játszhat; aki kertész akart lenni, kelő nappal kelni és fát nevelni; aki megtanította nekünk, hogy anyánk szájából édes az étel és apánk szájából szép az igaz, és hogy a múltat be kell vallani, de a harcot békévé oldja az emlékezés. Egy szegény legényé, aki volt, hogy napokig nem evett „se sokat, se keveset”, de „kivasalt ruhát” hordott szívében, mikor megszólította a kedvest; aki érzett mindent, amit az életben érezni lehet, és örökkön csak szeretetre vágyott.
Altatót írt a kis Balázsnak ugyanúgy, ahogy a kis Jézusnak. Sose lódított: az igazat mondta, nem csak a valódit. Megkerülte Istenért a világot, míg fel nem ismerte: Isten ott áll a háta mögött. Végül pedig, amikor már tudta, hogy „szép a tavasz és szép a nyár is, / de szebb az ősz s legszebb a tél”, és amikor tűzhelyet, családot már végképp csak másoknak remélt, hozzászoktatta szívét a csendhez. Élt – és belehalt ebbe. És akaratlanul is szállóigévé tett egy településnevet: Balatonszárszó. 1937. december 3-án.
Az utána jövők mind megemlékeztek róla. Pilinszky a mindenség katonájának és a nyomorúság bakájának nevezte egyik versében. Máshol így jellemezte: „mozarti tehetség volt: a legbonyolultabb és a legegyszerűbb, a legmélyebb és a legtörékenyebb, a legsúlyosabb és a legáttetszőbb”, aki „egy zavaros korban mindannyiunkért szenvedett, áldozta föl magát”. Radnóti Első eclogájában ugyanez fogalmazódik meg: „Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő? / Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / Folyton a rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?”
József Attila igazat mondott. Horger Antal és az egész körülötte lévő ellenséges világ ellenére jóslata beteljesült: egész népét tanítja ma is, nem középiskolás fokon. Folyóiratunk áprilisi számának minden verse tisztelgés József Attila előtt.
József Attila: Csak az olvassa…
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.
(1937. június)
*
A 2022. áprilisi lapszám tartalmából:
Petőcz András: Könnyű fehér ruhában
Lackfi János: Miért ne olvassak verset
Nagy Bandó András: Őstitok
Orosz István versei
Szabó T. Anna: A vers éjszakája
Grecsó Krisztián: Kerítés
Parti Nagy Lajos: Hajk, talmi vers az irodalom házához
Turczi István: O.O. mester átengedi helyét a démonoknak
Dragomán György: A pillanat, amitől mindig féltél
Kiss Ottó versei
Izsó Zita: Ima az ostromlott városért
Bárdos László: Az Atlantisz Könyvszigeten
Fetykó Judit: Megváltás
Bánki Éva: Majdnem
Vasadi Péter: Virágok vasban
Asperján György: Ha a költő
Major Petra: Tavasz
Albert Zsolt: Tél után
Egervári József: A mű kész
Murányi Zita: Püspökladány
Pethes Mária: Barackfa
Kovács Gábor versei
Debreczeny György: Sokáig álmodtam ezt a verset
Oláh Tamás: Legyen béke
ARCOK – A Kodolányi János Egyetem Szépírói Műhelyének Líra Kurzusa, Petőcz András tanítványai
… és még számos megismerésre méltó kortárs szerző kiváló írása.
Következő lapszámunk május 10-én fog megjelenni.
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK ÁLDOTT, BÉKÉS HÚSVÉTOT!
Szeretettel, a lapszám szerkesztője:
Hajnal Éva
tulajdonos-főszerkesztő