A partot felsebzi az alkonyat, széltől retten, borzad a tó tükre, bármit ígér, csak hiányt tartogat, s éget – billogot – az életünkre. Bort kínálnak a hegyek odaát, öntözni magányból sarjadt derűt, amíg földhöz nem vágja poharát, akit múltja tart fogva mindenütt. Ahogy minden, álmomban megfogant reményt a soros reggelTovább…
(Azoknak, akik nem félnek az áradó érzelmektől.) Amikor szeretettel fölé hajolsz, a vadul, koordinálatlanul repdeső karok egy pillanat alatt megállnak és a puha, gödröcskés, kicsi kezek apró ujjai olyan finomsággal nyúlnak feléd, hogy megérintsék az arcod, hogy visszafojtod a lélegzeted. Mindeközben ragyogó, őszinte, megfoghatatlan-kék tekintetével a tiédbe kapaszkodik, pici ajkaitTovább…
Ma három reklámblokkban is felbukkant. Nyálcsorgatva eldöntöttem, hogy csak azért is adok egy esélyt annak az izének. Előtúrtam az utolsó kilót, amiből még alig hiányzott néhány maréknyi. Moly-és kukacteszt – semmit nem ártott neki az elmúltnégyév. Aztán kivettem a hűtőből az izét. Bár íze leginkább a vásárokban árult mindig szárazTovább…
Népes családdal érkeztem, még 1947 tavaszán. A tér kies, és elviselhetetlenül meleg volt az utána következő nyáron. Kicsik voltunk, néhány környékbeli lakó járt ki hozzánk vödrökkel, kannákkal, hogy gondunkat viseljék. Mindenki örült az érkezésünknek, a második világháború utáni életigenlő korszak volt ez. Nem volt könnyű, de nagyon akartak minket. BoldogsággalTovább…
Megkeverte a kávét. Forró volt. Egy kevés cukrot és tejet rakott bele, gomolygó, áttetsző ködként kúszott orrába az illat, melyet annyira szeretett. Sok mindent szeretett. És sok mindent nem, bár úgy tűnt számára, egyiknek sincs túl nagy súlya, túl nagy jelentősége. A kávéház teraszán ücsörgött, várta, hogy jobb legyen aTovább…
A hidegdunában állunk megint, kezemben a sérvtől vijjogó kutya az én kutyám. Ónémetjuhász. Nem tudom, meghalni viszem bele, vagy kimentem hangját a vízből. Csitítom, itt nincs neve becézni. Súlyunk fordított, vízben sokszorozódik, felszín alatti csontjainkat elengedik az inak. Mindkettőnk állkapcsa egyszerre feszül, ez az utolsó emlékezhető mozdulatunk. Hagyom magunkat sodrásbaTovább…
Lejegyezte: Kiss János, a szőrös arcú pótgazdi Egy hűvös délelőtt nagy futkosás volt nálunk az udvaron. Egy nagy guruló ház állt a kapu előtt és »nemjószagú« emberek jöttek-mentek körülöttem. Azután egyszer csak elment mindenki, csak az volt a baj, hogy magukkal vitték a gazdit is. Még szerencse, hogy éppenTovább…
szavaim keresnek szelíden szeretlek csak a szemeimmel alkonyi derűvel halkuló hangokkal csendes pillanattal nézem a mosolyod szíved ennyit adott megsimogatnálak térded csak az enyém mindenem van nálad így semmit érek én Tovább…
Láttam őt, ahogy belenéztem reggel a tükörbe. Hernyócska Hitler-bajuszkáját igazította, s míg zavartan mostam, a kagyló fölé hajolva, kézbe vett szemfogam, szemem sarkából lestem, mint húzza meg fülem, kedélyesen, ahogy régen is tette. Ráncos, pigment-foltos kezemet néztem, miközben kenyeret szeltem reggelihez. Nem! Mégsem! Szeletelt kenyér volt, a kés viszont nagyonTovább…
Imádkozni, káromkodni egyre megy, Tiszta daccal, mint az űzött gyermekek, Láthatatlan pártfogódat kergeted. Vagy hallgat, vagy meghallgat az istened. Tovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.