várom, hogy átkaroljon a lét elviselhetetlen könnyűsége, a cérnaszál, mely a földön tart, és csak ölelem a fikuszt, a tegnapi ing gyűrött ujja szétterül a vetetlen ágy alján, hideg és élettelen, és csak ölelem a fikuszt, kedvenc margarétás bögrémből iszom a kávét, forró és fekete, és csak ölelem a fikuszt,Tovább…
Margaréták hullanak az égből, s én rohanok. Fehér lepellel von be az idő, kedvére forgat, s ellök, amikor jónak látja. Addig repülök, míg lehullok a nyirkos földre. Margarétaágy. Fehér virágok vonnak magukba. Gyengéden ölelnek, beléjük fúrom kifáradt arcom. Az övék vagyok, másnak úgyse kellek soha már, itt maradok örökre.Tovább…
Úszni. Körbe és körbe. Előre. Csakis előre. Uszony, farok, kopoltyú. Lefelé. Vízfenék. Apró kövek. Alga. Ismét fel. Körbe és körbe. Finom illat. Étel. Száj kinyit. Harap. Lenyel. Még egy. Elkapni mind. Megenni. Úszni tovább. Körbe és körbe. Petit az unokámtól kaptam ajándékba, Petitől. Ő nevezte el így. Azt mondta, azértTovább…
Kétkerekű, gurulós, húzós bevásárlókocsi, egy öregasszonyhoz csatlakoztatva, aki csoszogva vonszolja maga után a jól megpakolt szerkezetet. A legtöbb ember erre gondol, ha meghallja a ’banyatank’ szót. Nekem viszont a gyermekkoromat juttatja az eszembe. A bevásárlásokat, amiket apuval mindig közösen intéztünk. A szüleim nem voltak öregek – bár akkor számomra nagyonTovább…
Whiskys pohár és félig szívott, elhamvadt cigaretta az asztalon. Ennyi maradt apám után. A lakásában vagyok s annál az asztalnál ülök, aminél a legtöbb idejét töltötte. Akárhányszor nála voltam, mindig a kanapé bal oldalán ült, szétterpesztette a lábait és az előtte lévő dohányzóasztalon könyökölt. Ujjai között égő cigaretta, előtte egyTovább…
Emlékszem a színekre. A lángoló pirosra, a lágy kékre, a megnyugtató zöldre, a rikító sárgára. De már csak az emlékezetemben látom őket. Ha kinyitom a szemem, csupán szürke és fekete foltokat látok, azt a két színt, amit a leginkább utáltam egész életemben. Mindkettő sötét, unalmas és elszomorító. Amióta az eszemetTovább…
Csak a fülemben motoszkáló zúgást hallom. Semmi mást. Őrjítő ez a véget nem érő hangzavar. Egy kórteremben ülök, az ágyamon, az ablak mellett. Nézem, ahogy esik az eső. Már nem hallom, ahogy az esőcseppek az üvegnek koppannak, csupán nyomaikat látom a felületen. Soha többé nem fogom már hallani őket. MozgásTovább…
Emlékszem arra a napsütéses délutánra. Nagymamánál voltam, a kertben ücsörögtem. Imádtam ott lenni. A cseresznyefa alatt ültem egy kisszéken, ami az én hétéves méretemnek volt tervezve, ez volt az egyedüli, amiről nem lógott le a lábam és a talpam rásimult a dús pázsitra. Mindig mezítláb voltam. Hiába könyörgött Nagymama, soseTovább…
Felnőtt a kislányom. Nehezemre esik beismerni ezt a tényt, de attól még igaz. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a rideg, kórházi falak között a kezembe vettem és magamhoz szorítottam, hogy megnyugtassam. Az volt az első alkalom, amikor megvigasztaltam. És utána még számtalanszor megtettem. Fülsüketítően visított, mint a kisbabák általában,Tovább…
Mari kiáltását hallottam. Aztán Peti nevetését. Majd egy csapódást, amit éles koppanás követett. Az angyal leesett. Begurult az asztal alá. A homok kiszóródott a szőnyegre. Ekkor Emese lépett a szobába. Mikor meglátta, hogy édesanyja ott hever a szőnyegen, akárcsak a kinti kosz, amit a gyerekek szoktak behordani a kertből, kiesettTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.