Éppen vége volt az aktuális tanévnek, s miután kijöttünk a közeli Kovács Cukrászdának hívott intézményből, sétálni kezdtünk a kertvárosi kánikulában. A fák zöld lombkoronái némileg megvédtek bennünket a szikrázó napsütéstől, de már javában tombolt a nyár. Tatárképű, bajuszos, sötétszemű barátom, aki évtizedeket töltött rajztanítással egy külvárosi általános iskolában, ígyTovább…
Én mindig csak túlélni akartam… Feledni hátrahagyott gyermekkorom magányba nyomorult csendjét, letenni a gyökértelenség nehéz keresztjét, s hinni, hogy a szépség – mint angyali tükörkép – kívülről sosem látható, hisz’ az bennünk ragyog. Még felderengnek a régi reggelek, mikor zöld csempés, steril szobám rácsos ágyában kikötve, sebektől szenvedek, s arrólTovább…
Anyám, én minden este ajkamon hazug szókkal fekszem, és a reggel még ott találja mind’, a hajnal ébreszt – félek, hogy párnám ráncai arcomra nőnek, nem látok napot, sem csillagot, és nyakamra fon kötelet a pillanat. Anyám, te tudod milyen, ha gyermek nélkül ébred a nap, és haldoklik a kiTovább…