Intézkedem, ne félj. Kiveszem a foltot a nadrágodból. Megvarrom. Kijavítom. Odaadom. Ébresztelek. El is temetlek, ha kell. Mert a tiéd vagyok. Hűségesen. Áldjon vagy verjen. Mindörökre. A tenger egy kékségnyi rész belőled. És egy kékségnyi rész belőlem. De nem kell vigyáznom rá. Nem kell ébresztenem. Nem kell eltemetnem. Fenséges közönyeTovább…

Mikor megszülettem Mikor megszülettem, nagyon kicsi lettem. De ha egyszer öreg leszek, elérem majd az eget is.   Bújócska Én behunyom a szemem, és elszámolok tízig, te meg addig bújjál el, és közben kívánd azt, hogy kitaláljam, hová bújtál, de nehogy eláruld nekem, mert akkor nem fog teljesülni!   NemTovább…

LOBOG Ha egyszer szerelmes leszek, úgy fogok lobogni, mint a hajam!   ÍGY, NI Apa azt mondta, hogy csak a buta gyerekek fújják tele az arcukat levegővel, meg azt is mondta, hogy én egyáltalán nem vagyok buta gyerek, csak azt nem mondta, hogy akkor én miért fújom tele mindig azTovább…

Mindenütt babák Jaj, Istenem, mindenütt babák, mondta apa, ez a négy még vetkőzik, az a négy már fürdik, de aztán mindegyiknek külön pizsama kell, mire lefekszünk, reggel lesz, jaj, Istenem, mondta apa, mert most ő vigyáz rám, anya tüntetni ment a nők jogaiért, vagy valami ilyesmi, mondta apa, aztán becsuktaTovább…

SZIVÁRVÁNYOS TÓCSA Amikor először láttunk szivárványt, apa azt mondta, ez a jel, hogy Isten újra szövetséget kötött az emberrel. Amikor másodszor láttunk szivárványt, apa azt mondta, hogy ez csak egy olajfolt a tócsa tetején, holnapra felszárítja a nap. Azért mégiscsak jó, hogy fölé hajoltam, mert megláttam benne az arcom, ésTovább…

Apa dalol Apa dalol, lállálá, lallala, ezt hajtogatja folyton, olyan régóta, hogy már nem is tudom, miért kezdtem el a sírást, de folytatom, mert ő is folytatja, hallod, neked dalol apa, hogy megvigasztaljon, mondja közben néha, aztán csak dalol tovább, lállálá, lallala, olyan szép hamisan, hogy hiába akarom, nem tudomTovább…

Ne félj, Illés, menj fel a királyhoz, igaz, lenyisszantott prófétafejekkel focizik, de mondd csak meg neki, hogy éljen tisztességben, tartsa meg a szövetséget, különben jaj neki. Ne félj, ha kígyókon és skorpiókon jársz, ha csalán és tövis bököd, nem árthatnak neked, ha nem engedem, szikrázó gyémánttá teszem homlokodat. Ne féljTovább…

Szivárványos tócsa Amikor először láttunk szivárványt, apa azt mondta, ez a jel, hogy Isten újra szövetséget kötött az emberrel. Amikor másodszor láttunk szivárványt, apa azt mondta, hogy ez csak egy olajfolt a tócsa tetején, holnapra felszárítja a nap. Azért mégiscsak jó, hogy fölé hajoltam, mert megláttam benne az arcom, ésTovább…