On:
In: Szépirodalom, Vers

Sár, fény Pokol kivetett, égnek nem kellek, marad, mi van, a földi sárvilág. Tudatot kaptam, hogy feleseljek, s tudjam mi az, mit nem léphetek át. Csapongni enged, lehetek sár, fény, alkuját nem kétli, s nem írja át, a legrosszabban is volt kis remény, látom az utat, hiszem igazát.   ATovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Kilábalunk, ha lassan is, hátunk mögött elmosódott tegnap, megfertőzött sziget. Tiszta arany alig marad az emlékezetben. Kint a fény higanypatak, szétfutva terül. Igyekszik mindenfelé az utcák gyengülő pulzusú érhálózatán. Sebesen. Ahogy mi is, sérülten, vért folyatva haladunk, mert itt még nem járt a halál ennyire mélyen. És most köszönés nélkülTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

V. Furcsa dolog történt. Séta közben úgy mentem el a varjak mellett, hogy azok odébb sem rebbentek a sárgába forduló, őszi réten. Sőt, bármennyire közel mentem hozzájuk, nyugodtak maradtak. Még a fiatalabb, bársonyfejű varjak sem zavartatták magukat, pedig ők rendszerint ijedősebbek, mint az öregek. Ez mindenesetre szokatlan a varjaktól. SokkalTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

várom, hogy átkaroljon a lét elviselhetetlen könnyűsége, a cérnaszál, mely a földön tart, és csak ölelem a fikuszt, a tegnapi ing gyűrött ujja szétterül a vetetlen ágy alján, hideg és élettelen, és csak ölelem a fikuszt, kedvenc margarétás bögrémből iszom a kávét, forró és fekete, és csak ölelem a fikuszt,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

(részlet) „írta Dumpf Endre” nem is kell más írásjelem tollam s füzem meg a csillag aki vezem én közbe csak következem * huss és ősz van a kórházkertben az égen szép herélt polóim úsznak a múltat kergettemben utol se érnek ápolóim hisz künn az ég és itt a kert bennTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

ott állunk majd pőrén meg nem gondolt mégis betartott fogadalmaink romjai felett rongyos meztelenségben túl a szerelmen túl mindenen sokat próbált karjaidat derekamra fonod és jöhet szélvész, és jöhet vihar nem árt nekünk többé meglátod bennem végre az embert az asszony, a nő, a kislány mögött én meglátom benned aTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Rókaháti elvtárs iszonyatos haragra gerjedt: „- Hogy képzeled te, hogy oda szarj, ahonnan eszel? Mire mennél te a magad erejéből? Mi megláttuk benned a tehetséget, és felemeltünk. Lehetőséget adtunk, hogy sikeres költő lehess! És te belemarsz a kézbe, amely felemel? Magyarázkodnom kell miattad az elvtársaknak? Amíg én az irodalmi életbenTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Vannak rettenetes erejű szerelmek, melyek valóságos égiháború módjára lepik meg az embert. Jaj annak, aki egy ilyen viharba kerül, s mindenféle védőeszköz nélkül kénytelen átélni a rátörő, földindulásszerű érzelmeket. Az ember iszonyatos módon félni kezd, mikor rájön, hogy egész lényében meztelen, lásd a túlontúl túl is ismert édenkerti történetet… AztTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Úgy vélem (és nemcsak az aktuális járványhelyzet miatt), nehezen cáfolható tény, hogy az élet legáltalánosabb jellege, közös vonása, bárhol is éljen valaki a földön, ma is a szenvedés. A szenvedés mélyén, annak okaként pedig – minden ámítás ellenére – egy olyan káprázat, tévhit vagy érzékcsalódás áll, amely rendre megakadályozza, hogyTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Álmában álmélkodik, hát ilyen egy másik életet leélni? Mintha egy forrás tört volna föl, beszél, maga se tudja mit, és értik, sőt megkönnyezik a szavait. Vaktöltényt használ, mégis véresek a lőlapok. Ez barokkos túlzás és persze perzsa pompa, de mégis van, mint a délibáb, vagy mint a kétely aranymérlege: mindkétTovább…