Őszi séták
Olyan nehezek a csendtől a levelek,
hogy leesnek,
Budapest útjai: nagy hálók,
kifoglak velük valahol a Váci utca környékén,
Temetőket jártunk,
szívünket elkísértük a múltba,
összeütközik két felhő,
és esőcsepp darabokra hullanak,
a játszótéren most,
csak a fény játszik az árnyékokkal,
láttam reggel az iskolába menő
gyerekeket,
azokat is, akik nem menők az iskolában,
és szemük, kezük annyi mindent tud
a szív árvaságáról,
a fák: stafétabotok,
amiket majd átad az ősz, a télnek.
*
Őszi séták II.
A betontörő dadog,
a kommunikációra,
csak nem csatornákat keres?
Orrát piszkálva nézi
a gyermek, mint az életet
képviselő felperes.
A templom szárnyasoltár-
spalettáját, kinyitja
egy konfis-angyal,
míg Afrikában elefántok
emelik a Napot,
vérző agyarakkal.
Apóskám, műlábával lép,
oda, ahol a föld szívét
sejti,
elmúlásomban lassan
a világ örök változását,
meg tudom szeretni.
*Első közlés