Ár
parttalan tér
ömlik a szél
a lomb szuszog dobog ragyog
most cseppfolyós
a mérhető
locsog a most
hunyt szem mögött
a lomb mozog
forog lobog és kavarog
sodor a szél
locsog susog
kimos a most
ahogy a boldog álom old fel
hogy ne legyél
Szirom
Örökké itt, a tavaszszagú kertben
fehér felhők és bambuszok között,
egy csésze forró teával kezemben
kortyolgatom az illatot, a gőzt.
Itt elfelejtek fájdalmat, szorongást,
a testem lassan meleg járja át.
Ha telik: jól van. S máris belehullott
a csészémbe egy cseresznyevirág.
*Szabó T. Anna: ár – Magvető (2018)
©Szendiszűcs István alkotása