bemélyedést hagyott
bőrömön a fülbevalóm,
mikor elaludtam
a kiégett pázsiton az éjjel.
én voltam a párna,
s én voltam az ágy,
amin ezernyi hangya
nyert alkalmi
menedéket.
a földön heverő
fél üveg bor
őrzi a tegnap ízét,
a megszakított pillanatot,
amikor lehunytam a szemem
te mellettem voltál,
emlékszem,
milyen érzés volt
mikor mellém kuporogtál
a csillagokkal teletűzdelt
sötét ég alatt.
egyedül kelek fel,
leporolom magam,
fűszálakat és hangyákat,
hagyom, hogy eltűnjön
karomról a bemélyedés,
hazamegyek.
2021-10-10