„Ezeket a hosszú üvegházi tartózkodásokat már rögtön Zsuzsa halála után kitaláltam, mikor azon töprengtem, hogy hogyan tovább, mit kell tennem. (…) Menjek szórakozni, hogy Zsuzsát elfelejtsem, mikor nem tudom elfelejteni!?”
Elmentél harminc éve
Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.
Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.
De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.
„Nem értem. Túlvilági gyönyörűség”, lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így – sírtam. Először s utoljára.
(Budapest, 1993)
Forrás:
Faludy György –Versek: Száz könnyű szonett (https://konyvtar.dia.hu/…/faludy00555_o/faludy00555_o.html)
A Pokol tornácán (részlet)
I.
Zsuzsa
Második önéletrajzi könyvemet, a Pokolbeli napjaim utánit feleségem, Szegő Zsuzsa halálával fejeztem be.
Előzőleg hosszan foglalkoztam minden dolgunkkal, azaz vele. Mikor 1963. szeptember 22-én elhunyt, már több mint egy éve tudtam, hogy rákbetegsége ellen nincsen segítség. […)
Házam ebédlőjéből nem a kertbe, hanem az üvegházba lehetett kilépni. Magas, kis szoba nagyságú helyiség, cementpadlóval és két nagy, trópusi növénnyel, benne apró asztal írógéppel, két jó szék. Mindig közvetlenül az üvegfal mellett ültem. Odakint sündisznó telepedett le az üvegfal túloldalára, közvetlenül cipőm mellé. Áhítattal nézett fel reám, bár ha kimentem, hogy ennivalót vigyek néki, sietve eloldalgott. De mihelyt bementem, visszajött. Úgy tűnt, mintha a sötétben még jobban ragaszkodna hozzám, mint világos nappal. Ha az őszi esők elárasztották a kertet, félig vízben ült, míg észrevettem, és kis csatornákkal elvezettem az áradást. Ezt a sün nem látszott figyelembe venni. Szerettem hallgatni, mint ropogtatta az ennivalót, habár néha egy óráig is várt, amíg nekilátott. Érzelmet, úgy látszik, csak irántam érzett.
Ezeket a hosszú üvegházi tartózkodásokat már rögtön Zsuzsa halála után kitaláltam, mikor azon töprengtem, hogy hogyan tovább, mit kell tennem. Eredményre nem jutottam. Hogy be kell fejeznem a Karoton című regényemet, és azután folytatnom a Erasmusról szóló biográfiámmal – ez régtől nyilvánvaló volt. De mit tegyek közben? Menjek szórakozni, hogy Zsuzsát elfelejtsem, mikor nem tudom elfelejteni!? Keressem barátaim társaságát, mikor nem vagyok kíváncsi senkire? Menjek utazni, mikor nem kívánom? Olvassak regényt, filozófiát, amikor egy nyitott könyv láttán kedvet kapok, hogy leverjem az asztalról? Saját regényeket vagy verseket sem akarok írni. Undorodtam mindentől. […].
[A Faludy rovat új olvasóinak figyelmébe:
Amikor 1953-ban a 43 éves költő kiszabadult Recskről Nagy Imre amnesztiájának köszönhetően, nem volt akadálya, hogy elvegye feleségül a 27 éves, tehetséges újságírónőt, Szegő Zsuzsát, aki hűségesen várta, „szőkén, roppant szelídségével, mérhetetlen szerelmével”. 1954-ben megszületett fiuk, András.
Az 1956-os forradalom idején Faludy vidéken tartózkodott, a harcokban nem vett részt, ennek ellenére a forradalom leverése után a házaspárnak menekülni kellett. Faludyék 1956 végén emigráltak, először Ausztriába. Második, hosszúra nyúlt emigrációja kezdetén Bécsből egy latin-amerikai előadókörútra küldték, míg neje azon munkálkodott, hogy fiuk, András, utánuk mehessen. Londonban telepedtek le, ahol Faludy egy ideig az emigráció irodalmi életének egyik központi alakjává vált: 1957 és 1962 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. Közben Londonban megjelentette harmadik verseskötetét és híres önéletírását, a Pokolbéli víg napjaimat. (A könyv 1987-ben jelent meg először Magyarországon.)
Közben felesége kihozatta anyját, akiről kiderült, súlyos rákbeteg, őt ápolta, feláldozva újságírói ambícióit, ellátta a családot és közben-közben okos publicisztikákat írt az Irodalmi Újságba. Faludy szép gesztusa, hálája, hogy összegyűjtette és közös kötetben is megjelentette Faludy Zsuzsa valóban kitűnő írásait. (Faludy György-Faludy Zsuzsa: A forradalom emlékezete és az Egy nép tragédiája, ez utóbbi könyv társszerzője volt Pálóczi-Horváth György, a kitűnő író, újságíró.) Mikor Zsuzsa eltemette édesanyját, ő maga lett halálos beteg, és 1963-ban hosszú szenvedés után meghalt.
Faludy sokszor, sok helyen nagy-nagy szeretettel írt róla, neki. Sok verset szentel az egyetlen nőnek, akit mélyen, igaz szívből szeretett.]
Forrás: Faludy György: A Pokol tornácán – Alexandra, Pécs, 2013 (Eredeti megjelenés éve: 2006)
Fotó: Faludy György portréja (f21.huhttps://f21.hu/…/elfeledett-feledhetetlen-versek…/)