mosolyunkat
befalazták a változékony
korszakok
megvénültünk és hiába
mostunk tisztára
minden vakablakot
csak képzeltünk esőt
napsütést szivárványt
egyeseknek ebből
is több jutott
gondosan megmértük
ugráló vérnyomásunkat
miután a szakorvos
közölte velünk
az összes őrlő fogunk
belefáradt a rágásba
s hogy égbekiáltóan
sok lesz a pótlásuk ára
áttértünk a könnyen
emészthető és olcsó
kőlevesre
magunkban beszéltünk
mert az emberiség
nem volt kíváncsi ránk
akadtak akik fényt ettek
az utolsó vacsorán
abba nem tört bele
metszőfoguk voltak
akik csípőfogóval
kihúzták mások
szívéből a szerelmi
cserben hagyások töviseit
és voltak akiknek
elhullott hajszálaiból
lábtörlőt szőttek
némelyeknek erősen
kapaszkodniuk kellett
a gyalogátkelőhelynél
a közlekedési lámpa vasába
nehogy a hold delejes
fénye felszippantsa
őket az égbe
kevesen maradtunk
akik a szárnyaló remény
madarát vártuk
visszafogtuk könnyeinket
hogyha végre visszatér
ebbe a rohadt nagy
szellemi aszályba
legyen mit innia
annak a fényes madárnak
©Schild Tamás fotográfiája