az asztalon maradt morzsák
a szárítókötélen lengedező ruhák
a pókhálós pince világtalan gyertyája
a földre hullott diók fekete héja
a felborított macskatányér
a függönyön megpihent törtfehér
a lugas alatt megbarnult szőlőlevelek
a földből kibújt eleven gyökerek
a szobák fülsiketítő némasága
a kép-telenül csupasz falak hideg valósága
az álmatlan éjek visszatérő hagyománya
már
kopár mederben bukdácsoló
emlékfoszlányok kavicsai
egymást taszigálva versenyeznek
az örökkévalóság ígérete után
hol végtelen dallam kísér minden tegnapot
egy fekete-fehér viharvert zongorán
nincs ebben semmi különös
csak egy kicsit szürreál