Istennel mezőgazdaságban gondolkodunk.
Nem jó, ha nem töröm föl rendesen a talajt,
a kemény szívben nem fogan meg semmi.
Nem jó, ha feltöröm a talajt, és hagyom,
hogy elburjánozzék benne a gyom.
Nem jó, ha csak csörgetem a magokat,
akár egy tonnányi Igét összeszedek,
de nem ástam fel a szívem talaját,
így nem csírázhat benne békésen.
Akkor legfeljebb búzanagykereskedő
lehet belőlem, kiskerttulajdonos aligha.
Adódnak idénymunkák is, van, hogy elfagy
a gyümölcs, és kedveszegetten járok
a fák közt, de van, hogy minden józan
belátást meghaladóan szakad, szakad
a gyümölcs az ágról, nem emberi lépték
szerint, és nem azért mert jó fej vagyok,
tapasztalt kertész, lehet engem csodálni!
Nem árt persze, ha értek hozzá,
aminthogy az sem, ha sétálgatok a kertemben,
és áldást kérek folyamatosan a fákra.
Lehet kaszálgatni harmatos hajnalon,
mert a burjánzás egyetemes, és gyakran
olyasmi zöldül ki, aminek hasznát
nem igazán veszem. Az ágakat időnként
ritkítani is kell, ami fájdalmas,
de elengedhetetlen, hacsak nem
fűrészport akarok befőzni lekvár helyett.
Apropó, semmi sem vész kárba,
a száraz ág remek gyújtós,
szépen össze kell hasogatnom,
elfásult szenvedélyeimmel igen jól
be tudok fűteni, értelmesebb dolgokra
hevítve a lelket. Itt minden él, mozog,
hajladozik, Isten kései és korai esőt is ad,
szelet, aminek nem látom be értelmét,
de mégis frissíti a rendszert, rovarokat,
melyek egy része hasznot hajt,
más részük ellen küzdeni kell.
Zsizseg, motoszkál, mocorog
minden, s még nem is látom,
hogy a föld alatt, a legnagyobb titokban
mi minden formálódik, ami nélkül
a föld felett se lenne semmi sem.
/A vers ízelítő a rövidesen megjelenő kötetből./
