Vigasz
Láttam a tengert. Talán kék volt.
Hullámzása hányingert keltő.
Fölötte lógott piszkos égbolt,
csillagot fedett szürke felhő.
A fák csak bölcsen bólogattak,
mint akiknek már minden mindegy,
levelet adtak zúgó habnak,
és lassan el is csendesedtek.
Bizonytalan, toporgó idő,
vetített élettelen jelent,
és a hidegen porzó eső,
hűtötte a mindig féktelent,
a lélektelenül rombolót…
Feketére festve a nappal,
és az árvaságba megbújót,
tovább űzték bomlott haraggal…
Mert felborult most minden körül,
nyomokban láthatunk életet.
Meghasonlott kívül, és belül,
amit ti életnek hittetek.
Ha egyszer megszólal valaki,
a hangja majd halk lesz, és kemény.
Lelkét palástként ránk teríti,
alatta melegszik a remény.
*
Kellene
Nem szól a fa, sem a bokor.
Nagyot hallgatnak ők bölcsen.
Az élet vidám, vagy komor,
nagyon sokszínű az Isten…
Ki tudja mikor, mit akar,
a sors kedve szerint rángat,
minden sebet húsig vakar.
Ezért nincs bennem alázat!
Mindegy, hogy rossz, vagy jó vagyok,
mert egyformán csal a mérce.
Győznek mindig az „okosok”.
Feladjak mindent? Vagy mégse?
Mert nem lehet mindegy minden!
Bár tapogatózva élek.
Kellene, hogy rám tekintsen
vagy Isten, vagy érző lélek.
*
Neked
Minden nap nagyon messze vagy,
nekem minden nap hiányzol.
Kezedben nincs simogatás,
gyerekként szívemmel játszol.
Elvetted tőlem testedet,
szerelmed semmivé fogyott;
Mondd miért tetted ezt én velem?
Mondjál egyetlen jó okot.
Néha érzem, szeretsz talán,
de zárva a szád a számon,
kezedtől a simogatást,
csak azért kapom, hogy fájjon.
Ölelésed egy kincs nekem,
hiszen olyan ritkán adod.
Emlékek közt tartogatom,
amíg majd újat nem kapok.
Nagyon fáj szeretni téged!
Közel vagy, mégis messzire
kerültél tőlem, te kedves.
Világom másik szélire.
Kezem kutatva nyúl feléd,
talán majd egyszer megfogod.
Átölelsz vágyak idején,
azután meg is halhatok.
*
Esti csendben
Színesre festett fenn az ég,
legyint a szél, és elszökik.
Egy pillantás sosem elég.
A holdba nézhetsz, nem vakít.
Esti csendben faág reccsen,
titokzatos a mély sötét,
titkot lesni lenne kedvem,
bejárni mesék erdejét.
Öreg bükk mellé leülni,
hátam nekitámasztani,
bölcs susogását hallgatni,
neki mindent bevallani.
*
Emlékek keresték
Szúrós, és tüskés valami…
Fájdalom lóg az ágakon…
Jajszót sehol sem hallani,
van, hogy édes a fájdalom.
Fehér fogakban életem,
volt precíz amalgám tömés.
Fájása is jó volt nekem,
ennyi kellett, ez nem kevés.
Csikorduló fogak zaja,
és gyomor összerándulás…
Hosszú lesz ma az éjszaka.
Nehéz álmokkal álmodás.
Nem fogta finoman kezem,
madaram acélkék testét,
és elröppent a szerelem.
Már csak emlékek keresték.