Annabé óvodai barátai között sokáig nem volt fiú, mert velük nem lehetett olyasmit játszani, mint a lányokkal. Kivéve egyet, akivel biztosan lehetett volna, ő viszont még a nevét sem árulta el Annabének. A többiektől kellett megtudnia, hogy Gábornak hívják. A kislány ezen kívül csak annyit tudott róla, hogy nagyon szereti a kakaós csigát. Azt persze ő is nagyon szerette, de Gábor még a délutáni alváskor is kakaós csigáról szokott álmodni, gondolta Annabé, mert többször is látta, ahogy a fiú szája szélén alvás közben kicsordul a nyál.
Nagyon tetszett neki, hogy valaki ennyire szereti a kakaós csigát.
De Gábor észre sem vette őt. Se bent, a csoportszobában, se kint, az udvaron.
Még csak nem is szólt hozzá. Se délelőtt, se a délutáni alváskor.
Pedig ez a fiú nagyon érdekelte Annabét.
– Ülj le ide mellém! – mondta neki egyik délután anya. – Elmesélek valamit.
Annabé odament hozzá, leült mellé, és kíváncsian figyelt.
– Élt egyszer egy kislány, éppen akkora, mint te – kezdte anya. – Nagyon tetszett neki az óvodában egy kisfiú, csak az volt a baj, hogy a fiú úgy tett, mintha észre sem venné őt. Ám egy szép napon a kislány otthon, a komódfiókban talált egy sárga hajgumit. Másnap azt tette a hajába, úgy ment az óvodába, és csodák csodája, a fiú, aki nagyon tetszett neki, megszólította.
– Te voltál az a kislány? – kérdezte Annabé.
– Én – vallotta be anya.
– És a fiú lett az apukám? – kérdezte Annabé.
– Nem ő lett. Mert később megismerkedtem egy másik fiúval, aki még nála is jobban tetszett.
Annabé elgondolkodott.
– Megvan még az a sárga hajgumi? – kérdezte, de már szaladt is az öreg komódhoz.
– Ha megvan, biztosan ott lesz – szólt utána anya. – És lehet, hogy Pók Béla is ott lesz!
– Ki az a Pók Béla? – fordult vissza Annabé.
– Kicsi, de nagyon kedves lény. Nyolc lába van, és mindenkinek segít, aki rászorul – magyarázta anya.
Annabé már hároméves is elmúlt, éppen elérte a komódfiókot. Ahogy kihúzta, rengeteg fülbevalót, nyakláncot, gyűrűt, hajcsatot és hajpántot látott. De a sárga hajgumit nem találta.
– Hol vagy, Pók Béla? – kiáltotta.
Pók Béla azonban nem hallotta a kiáltást, vagy csak nem akarta elhinni, hogy végre valaki megszólította.
– Hol vagy, Pók Béla? – kiáltotta hát ismét Annabé, és egészen behajolt a fiókba. – Kérlek, segíts!
– Itt vagyok, itt vagyok, itt vagyok! – válaszolta most Pók Béla háromszor is egymás után. – Mondd, mit szeretnél, Annabé?
A kislány elmosolyodott, és szemügyre vette őt. Apró volt, és barna, a pókhálóján pedig nagy lyukak és szakadások éktelenkedtek.
Szegény, már biztosan nagyon régóta itt lehet, gondolta Annabé. Aztán azt mondta neki:
– A sárga hajgumit keresem.
– Itt lakik ő is – felelte Pók Béla, azzal gyorsan beszaladt a fiók egyik repedésébe.
A kislány követte a tekintetével, és a repedésbe szorulva végre megpillantotta a sárga hajgumit. Nagyon szép volt, katicás.
Azonnal kipróbálták. Anya megfésülte Annabé haját, és úgy tette bele a gumit, hogy felül legyen a katica. A kislány a tükör elé állt, hogy megnézze magát.
Nagyon elégedett volt a látvánnyal.
Lefekvésig már csak a hajgumival játszott. Először a kisebb babák fejére próbálta rá, de nem állt nekik jól. Aztán megkereste Zsuzsi babát, és olyan ügyesen csavarta a hajába a gumit, mint anya az övébe. Végül odavitte a tükörhöz, hogy Zsuzsi baba is megnézhesse magát. Ő is nagyon elégedett volt a látvánnyal.
A kisebb babák estig az óvodás barátnők szerepét játszották. Zsuzsi baba volt Annabé, Annabé kedvenc plüssmajma pedig Gábor, és hogy a többiek is biztosan felismerjék, adott a kezébe egy kakaós csigát.
Másnap reggel, amikor megérkeztek az óvodába, és Annabé belépett a csoportszobába, Gábor azonnal odajött hozzá.
– Neked meg mi van a hajadban? – kérdezte.
– A sárga hajgumi – felelte Annabé. – És Pók Béla segített megkeresni.
– Ki az a Pók Béla? – csodálkozott Gábor.
– Egy nagyon kedves lény, aki mindenkinek segít, aki rászorul.
– Nekem is? – nézett rá Gábor.
– Megkérdezhetjük tőle – felelte Annabé. – Csak akkor el kell jönnöd hozzánk, mert Pók Béla nálunk lakik a komódfiókban.
Aznap Gábor már csak Annabével játszott, és másnap délután együtt mentek haza az óvodából.
– Még az is lehet, hogy nem te leszel a férjem – mondta Annabé.
– De az is lehet, hogy én leszek – felelte Gábor.
– Az is lehet – hagyta jóvá Annabé. – Majd megkérdezzük Pók Bélát, hogy mi a véleménye.
Biztosan segít nekem is, mert rászorulok, gondolta Gábor.
De nem szólt, csendesen baktatott Annabé mellett, aki nagyon tetszett neki azzal a katicás, sárga gumival a hajában.
Illusztráció: a meserészletet tartalmazó kötet borítója
Kiss Ottó író hivatalos oldala: https://www.facebook.com/KissOtto.Official