A karácsony előtti napokban megszólalt a csengő Frühling úr szatócsüzletében a Városliget mellett. Egy férfi lépett be, aki széles karimájú kalapját szemébe húzva, illetve hosszú, világos szövetkabátjának magas gallérjával védekezett a hideg és a kövér hópelyhek ellen.
Frühling úr üdvözölte:
– Jó napot kívánok az úrnak ezen a borongós, zimankós reggelen! Miben lehetek a szolgálatára?
A férfi megemelte kalapját és biccentett Frühling úr köszönésére. Végigjártatta tekintetét az üzleten. Toronymagas polcokon sorakoztak az áruk takaros rendben. Friss kenyér, ropogós kifli, zöldellő teafélék, illatos kávé, fűszerek, dohányáru, gömbölyű gyümölcsök és színtelen gyümölcspárlatok sorakoztak. Ha a ház körül akadt tennivaló, szerszámok és tisztítószerek kínálták magukat. De nem volt hiány édességből és írószerekből sem. Frühling úr igazán büszke lehetett.
A kalapos férfi is elégedett volt. Itt biztosan megtalálja.
– Jól értesültem, hogy önnél esetleg kapható – intett Frühling úrnak, hogy hajoljon közelebb – egy kis tavasz?
Frühling úrnak felragyogott az arca.
– Hogyne! Hogyne! Ilyen kedves uraknak mindig teszünk félre. Netán ajándékba lesz? – kacsintott.
– Még az is lehet. – felelte kurtán a férfi.
– No, jó. Nem akarok tolakodni. Mennyit szabad az úrnak a tavaszból? Fél napot? Esetleg egy órácskát?
– Nem is tudom. – a kalapját forgatta – Most december vége van. Két hónapot kérnék.
Frühling úr megütközve nézett rá.
– Két hónapot? Ennyit nem szoktak. Első vásárlónak tetszik lenni? Persze, ha az úr milliárdos, éntőlem… A saját üzletemnek én sem vagyok ellensége. De jól meggondolta?
– Mégis mennyibe kerül egy tavasz?
– Hát, nézze. Harmincezer alatt biztosan nem talál. Percenként. Jó, talán némely vidéki üzletben megáll huszonnyolcból. De az afrikai import. Hallott már ilyet? Nincs is ott tavasz. Sőt, a fecskét is kihagyják belőle. Látott már maga tavaszt fecske nélkül?
– Értem. Ez esetben egy percet kérnék.
– Mindjárt más. – csöngetett, mire egy feltűrt ingujjas, maszatos segéd jelent meg.
– Csabikám, készíts össze az úrnak egy percnyi tavaszt hóvirággal, aranyesővel, ibolyával, zöld mezővel, gilisztával, ürgével, nyúllal és rügyező fákkal. És az illatok! Csabikám, el ne felejtsd megint az illatokat! Egy csipet hajnali, kora tavaszi levegőt, amelyben már jelen van a virágillat ígérete. – közben kinézett az ablakon. Ő már látta a tavaszt. – Parancsol még valamit az úr?
– Mit tud még ajánlani? Esetleg zöldellő erdejük van-e?
– Még szép, hogy van! Akkor tehát Csabikám, még egy erdőt az úrnak mohával, gombával, cinkével, bagollyal és mókussal. – Frühling úr elgondolkodott. – Májusi esőt adhatunk még?
– Nem, köszönöm. Inkább napsütést és kék eget. Esetleg egy-két bárányfelhőt. – tette hozzá.
– Nos, kész vagyunk, Csabikám? Pompás! Mibe csomagolhatom az úrnak? Üvegbe? Dobozba? Gyönyörű vázáink vannak.
– Üvegbe, kérem.
– Becsavarom egy papírba is. Tessék parancsolni.
– Köszönöm. A viszontlátásra.
– Minden jót! – integetett Frühling úr – Apropó! Ajándékként egy kis szerelmet is csempésztem az üvegbe.
– Lekötelez. – válaszolta a kalapos férfi, majd csilingelve becsukta az ajtót.
A kalapos úr nem ajándékozta el a palackot. Ő maga sem bontotta ki. Elhelyezte éjjeliszekrényén, és ábrándozva nézegette.
Teltek-múltak az évek, a kalapos úr haja szürkébe, majd fehérbe fordult, kalapja és emlékezete megkopott. Magányában azóta is minden nap megnézi az üveget, már nem emlékszik, mire való, de kellemes érzés fogja el közben.
Nem nyitotta ki nyáron. Nem nyitotta ki ősszel, sem télen. Talán tavasszal…
*Ez az írás, a Litera-Túra Kiadó gondozásában megjelent Kigondolt kabát, című tavaszi antológia 2020 pályázatának első díjas alkotása.