Valami különös csend feszül fölénk, sóhajos, igéző várakozás, s mint harsány, újszülött beteljesedés, elborít mindent a bíbor ragyogás. Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre, fölrázva hosszan álmodók hadát, múlik az árvák néma szenvedése: balzsam az éteri hajnalhasadás. Vedli a szürkület árnyék-ruháját, omlik a földre a fényüzenet, enyhül a kín, ahogy árad azTovább…
Ó, mennyiszer kértél: „Fess egy képet rólam!” Vén cipőmmel bambán turkáltam a porban, s pusztán gondolatban suttogtam el halkan: Olyan lenne, mintha hazudnék egy dalban… Nem tudtad, de régen festettem egy lányról. Próbáltam utána (istenem, de hányról!), de már nem zenélnek ugyanúgy a színek, s nincs olyan varázslat… Alkonyi melírnekTovább…
Csend dobol Szemed körül mosoly ráncok, gyűrődő hullámok járják a táncot. Szíved hallgat, nem zokog, benne áldott csend dobol. Ereidben keringőt jár a vér, Isten terelgeti, int a kéz. Hogy érted az igét, végre már sejted. Súlyos gránitkő, el is ejted. Öledben azután megleled, s újra szívedbe öleled. * FelhőTovább…
Szelíd sóhajjal (A szem hatalma) Az ablak függönyös négyszögén át küldi a szobába a reggel az éhes színeket. Könyvek gerinchajlásán címbetűk kürtjei kiáltanak, egy Rimbaud kötetből[1] halk hóvirág a, bíbor i kacag ki, és viola sugarú ó zenéje világol elő. A fotel vörös bársonyába süpped a délelőtt. A fények arcotTovább…
Tűzének Feleségemnek majd bűneimben végigégek langyos viaszba gyúrt kanóc olvadozó testem fölött rőt lángocskaarcom imbolyog az éji kert koromsötétje jobban riaszt, hogy lángolok hisz túl e kert vakolat-éjén forognak tüzes lángdobok tüzük kivérző bőségével viasztalan és bűntelen tüzük tűzzel növelve folyton tüzet fal, ég, gyújt szüntelen egymásba lobbanó szívüktől páráváTovább…
Nekivágtunk a Szent-kútat látni. Műemlék házak, patak. Hegynek fel, alföldet szokott láb! Utolsó ház. Tölcséres forgószél. Közepén ördög – igazol legendát. Az út nem leányálom. Hegyről zúdult kövek. Esőmosta mélyedések, sár. Kálvária stációi. Fényképek, kölcsönös pózolások. Belől egy hang: tovább! Pihenőül megállni, nézni a fákat. Egy-két virág. Apró vad eprek.Tovább…
Rikkancs dal . Szexin feszült fenekemen a kord nadrág. Kérdezted: „Örülnél, ha ma is hordhatnád?!” Esti Hírlap száll, melyet őszi szél repít az autók között, s belém múltat vetít. . Fenekemen feszül a szexi kord nadrág. Jó lenne, ha az időt visszaforgatnád. Hosszú, szőke hajad kocsik között lobog, Ha rádTovább…
Mama, tudod miattad vájdling itt a nagytál, nélküled nem tudnám, hogy mi a hohstell ott az udvar végén… ahol ezt-azt hagytál, ha régen nem a „Holle anyón” alszom el és a mesékben ébredem… hol volnék én akkor? és honnan tudnám, hogy Te ki voltál nekem? Azt mondtad, túl sokat cipeltélTovább…
Későn élünk, utolérhetetlen időben, még néhány megálló, hátunkon gyerek, csikorgó felnőttkor, nagybőgő. Idomulni hosszú folyamat, csak lökdösődve férni a megvásárolt állóhelyekre. Mikor minden születés kegyelem a folytonos remény miatt. Az örökkévalóság sejtszinten kezdődik, csak nekünk kell idő, hogy szerethetővé nőjön és felismerjük*. Minden halál kapkodás, befejezetlen pulóverek, félig megírt bevásárlólista.Tovább…
Ősz, háborúban a korongján lőtt nap ledobja hevét felhő-kötszerbe burkolva fény-ujja lőnek eső-bombák hullnak a frontra tele a park rég szép szétlőtt szirmokkal tele a park szétcsókolt levelekkel címzettjeik az elesett katonák valaki áttelel sok aki meghal a fák anyaszültre vetkőző anyák * Emberi a szöszt a köldökünkből mindig összegyűjtjükTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.