A kimondott szó visszahull rád, – magadban csörgeted a láncot – mielőtt súlyát megtanulnád, kifosztja elvetélt magányod. A tegnap fényét eltagadtad, magadnak vettél vásárfiát, jó olcsót, mit eléd kiraktak, neked zengő papírtrombitát. Csend nélkül veszel el a zajban, ujjong a lelkesült közönség, szűk a tér, bezárva szokatlan, nincs vagyon, elherdáltTovább…
A hatalmasság gépies mozdulata éppen most tesz összegyűrt papírrá, de ne sajnáld, fogadd el a pecsétek némajátékát, maradjon mély szeg, végső pont az igaztalan ítéleten, ne sírj, inkább énekelj, megszabadultál az önérdekből álarcot öltő nyálas hízelgőktől, kóbor bitangoktól, lelépve a színpadról meglátod csupán csak az unt, keserűség marad a szádban,Tovább…
Most engedtem el a kezed De megtart szeretetem Csillagtrapézon hintázom Míg nem vagyok Veled Készülök a nagy ugrásra Tán megtart majd valaki Odalentről minduntalan Sötét morajlást hallani Most engedtem el a kezed Itt minden olyan gyors Salto mortale remélem túlélem Ezt a nélküled zuhanóst Most engedtem el a kezed PedigTovább…
Sugárzó nyarat látnom élvezet I love to see the summer beaming forth Sugárzó nyarat látnom élvezet S északra szálló gyapjas felleget Szeretem látni, újra nő virág S gólyahír festi rét kanálisát Vizet, hol tavirózsa hófehér S nádas zörög, mint fa, mit ráz a szél Hol rejtekéből fajdtyúk tör elő Fészkére,Tovább…
Itt minden árnyékban van. Ide nem hatol a fény. A víz színén szó visszhangja bugyborékol. Mélyben terjed hangtalan hang: – Ütni, ütni, vigyázni. Rést ne hagyjak, ki ne üssenek. Folyamatos a nyomás. Egyszer kihagy a figyelmem, abban a pillanatban kiütnek, lenyomnak. Ütni, ütni, vigyázni. Nyomás. Nem hagyom. Ütök. Vigyázok. EzértTovább…
Levegőt veszek: tehetem. Ő nem teheti: meghalt. Élek, és nincsen elegem. Őneki sem volt: meghalt. Lüktet a szívem: szeretek. Ő nem szerethet: meghalt. Megvakarom a fülemet. Ő nem vakarja: meghalt. Levágom körmöm és hajam. Rajta tovább nő: meghalt. Meddig tart? Folyton kérdezem. Ő nem kérdez már: meghalt. Túlvilágunk követelem. NemTovább…
Hajnal Anna szavai közt sétálva; 1907-1977 Hetven év hollózó hűség. Altató kagylóbúgás, mégis ébren. Csöndáldozat. Az idő csak csiszolt kő a szél szemében. Mint a madarak, a levegő gödrein átzuhanva kicsit még megpihen. Nem indul délnek vándorútra az egyformák közt másmilyen. Visszatartja meglelt könnyűsége, a másik önmagával azonos viszony. ÁttetszőnTovább…
Ima Úgy fut ki belőled a tévedés, ahogy gyűlik a testben a szenvedés, s ahogy gyűlik a léleknek kínja, úgy lesz remény, hogy majdan jóváírja mindazt, amit tettél vagy mulasztottál: ő, akit talán vadul megátkoztál, ő, aki neked így is megbocsát, ha tisztuló szívben hozzá szól imád! Lángok tüzek közöttTovább…
Kettes sorban érkeznek a faluba az emberek, mintha mindenki tartozna valakihez. Nyomot hagyott rajtuk a hosszú út, egy kisgyerek szerint olyan az arcuk, mint egy vajas felével a földre esett kenyér, amibe beleragadt a sok piszok. Harmonikaszerűen összegörnyednek, üres tányérok szélén elnyomott csikkek, a félelem lassan beszivárog közéjük, víz aTovább…
„Mert elhagyatnak akkor mindenek” És könny helyett az arcokon a ráncok, megülnek csendben, megülnek hangtalan, csorog alá, csorog az üres árok, mind-mind, akinek még panaszszava van. A Kastélyban egyre bolyong a költő, üres folyosókon, szobákon átal, elhagyatva lépdel. Kibákült már rég mindenféle és soha-nem-volt vággyal. Ki az, aki már nemTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.