Nagy riadalmat keltett a Libertas Kortárs Galériában, amikor Pentelei művész úr képén egy körte harsány vihogásba kezdett. A tárlatvezető azonnal odaszaladt, és kérdőre vonta a gyümölcsöt. Erre a körte további két társa is rákezdte. – Elnézést, izé, körte úr! Megkérném önt és a körteasszonyokat, hogy fejezzék be a hangoskodást. NézzenekTovább…
Zabos Ádám, hatalmas, egészséges testet kapott a jóistentől, és bejelentett kőművesi munkát egy közepesen rossz hírű építési vállalattól, mégis elégedetlen volt az életével. Maga sem tudta volna megmondani pontosan miért, de úgy érezte, a rendszer folyton-folyvást kibaszik vele. Zabos egyáltalán nem volt zabos, egyszerűen csak elege lett, és szeretett volnaTovább…
– Te egy büdös köcsög vagy – vágta Kaparcsi Gerzson arcába Mojzli, a hentes, aki – egy henteshez méltatlanul – nem nyomott többet hatvan kilónál. Igenis, egy hentes legyen tagbaszakadt, szép, nagy marha ember, aki elbír a marhákkal, de mindezt nem árulta el neki, csak megkérdezte tőle, hol a szájmaszkja,Tovább…
Aznap nem volt rajtam bugyi. Csak egy kinőtt fehér harisnyanadrág. A talprész is kicsi volt már és a hossza is megrövidült. Folyton húzogatnom kellett, nehogy lecsússzon. Valahogy megnőttem. Senki nem vette észre. Én sem. A lányok már kint vártak a kapunál, sietnem kellett, nem volt idő sírni. Az Annus néniTovább…
Emlékszem arra a napsütéses délutánra. Nagymamánál voltam, a kertben ücsörögtem. Imádtam ott lenni. A cseresznyefa alatt ültem egy kisszéken, ami az én hétéves méretemnek volt tervezve, ez volt az egyedüli, amiről nem lógott le a lábam és a talpam rásimult a dús pázsitra. Mindig mezítláb voltam. Hiába könyörgött Nagymama, soseTovább…
Gyakran megfordultam a téren, ahol egy időben a kedvenc padomon üldögéltem. Most éppen egy hajléktalan foglalta el a nyári hónapokra. Kétlem, hogy a kilátás vonzotta volna, habár a padról odalátni a környék törzskocsmájára. Nem jártam ott már régen, hiszen volt, aki inni adjon. De nem ez az érdekes, csak aTovább…
A tavasz önfeledten szaladgált a fák csupasz ágai, duzzadt rügyei között, mindenkire rámosolygott; az idős férfi élvezte a napsütést, vénnek érezte magát, pedig még be sem töltötte a hatvanat, nyugalmazott gimnáziumi tanár, infarktus után, a szíve olyan, akár a kő, mindig letörik belőle egy darab, de már nem érez semmit.Tovább…
Szeretek itt ücsörögni. Szeretem ezt a régimódi szobát. Az öreges bútorokat, a vastag, posztó-ágytakarót, a rojtokat a szélén. A csipkefüggönyt, amin át a napsugarak mindig mosolyt festenek Annus nénim arcára. Most is mosolyog, miközben a vaskos párnáknak dőlve ül az ágyon, és a tű táncot jár a bütykös ujjai között.Tovább…
Úgy vélem (és nemcsak az aktuális járványhelyzet miatt), nehezen cáfolható tény, hogy az élet legáltalánosabb jellege, közös vonása, bárhol is éljen valaki a földön, ma is a szenvedés. A szenvedés mélyén, annak okaként pedig – minden ámítás ellenére – egy olyan káprázat, tévhit vagy érzékcsalódás áll, amely rendre megakadályozza, hogyTovább…
Alighogy rátettem a lábam a rét szélén kanyargó földútra és feltárultak előttem a hegyek metszően éles kontúrjai, valami mágnes vonzott az erdő felé. Az első lélegzet felszabadító erejét, bár hétszer, hetvenhétszer, hétszázhetvenhétszer átéltem már, semmiért nem adnám. Minden lépés, minden lélegzet közelebb visz Hozzá. Tudom. Egyik lábamat teszem a másikTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.