Jajgatásom kihallik a földből, szép magyar földből; szívemnek porából kikerics nyílik és vad, tüskés hajtások, a virágtalanba borult világot szánom, életen túl, innen halálon, arcátlanságába szőtt hamis mosolyával, rabló két kezével, gőgös undorával. Egy hajléktalan hal halált, útszélen nem hagyva, árokba henterítve, szegénységét leköpve, asszonyt, gyereket verő vigyorog, Bartókot énekelTovább…
Zongorabillentyűk a Dunán – hullákon lebegő arpeggiók. Fénylik a fél, az egész a hiány. Lámpafüzér-őrök a parton. Hajnali hat van. Őszi sötét. Nem rezzennek a fények. Messzire vitte el őket a tél. A cipők fogható tények. Országhatáron, tengeren át ma is úszik a püffedt hulla. A holnapomat majd hogy’ veremTovább…
vehetett volna fehér kenyeret tömlős májast vagy amit két héttel ezelőtt azt a szaftos konzervet amin kövér szakács harcsabajuszú a dohány elég egy estére rúzsos dekkek hideg park borra költ ha iszik majdnem olyan mintha hirtelen jó idő lenne ami lassan felfűt zsibbasztva terjed szét egyre lejjebb először fejben dőlTovább…
Hajnal. Éjgubóban alszik még. Reménylése hamvas-kék. Nyomot nem karcol rá idő, fény sem. Mi is az a végtelen? Idő és tér. Kívül-belül szemerkél. Első feltalált, vagy felfedezett? Mint falevélről elvándorló erezet… Percek érlelték, de emberek tették kimondottá. A tér pedig? Adott, mégis… Csak fogalmakban létezik. Jelenség és értelem. Felfogom-e, vagyTovább…
Az ember egyszer csak magára marad, ahogy elindult, amikor elszakadt. Az út végére is ugyanúgy ér. Elpattan valami. Talán egy ér. Az idő és tér ott elveszett. Már nem kergeti a felleget. Az avar lehet oly hangtalan, ha hűvös ősszel betakar, s ahogy alatta bomlik az élet nyűtt sejtekből ismétTovább…
Csitt! Ne olyan hangosan! Nem szeretném, ha egyesek megtudnák, hogy erre járok. Nem, nem egy elfuserált bagoly vagyok. Bizonyára csodálkozol, hogy hollóként éjszaka settenkedek itt, mi?! A helyzet az, hogy illegalitásban vagyok. Csitt! Köröznek, és nagyon kérlek, ne lődd le azt a poént, hogy „komámasszony, hol a holló”! Hogy-hogy miértTovább…
Vivaldi Mint az avar, ha belé fekszel. A hó ijedt fehér, angyal is lehetne. Így kellene élni. Akár madár lehetnék – csak avégett, hogy az ég kéksége eléggé bizonyos legyen. Tavasszal más lesz ez. Az öregség elszenderül. Olyasmi, mintha lábnyomok lennének a nyári homokban. S próbálna lépésről-lépésre, gyereklábakkal visszatalálni. *Tovább…
GINSBERG NE ÜVÖLTS szútra kockáidról a pontok már rég lekoptak de te még mindig megszállottan morzsolgatod a csont sorsvetődet az idő alpakka markába helyezted tökeidet hadd szorongassa s ha összekoccannak mint repedt harangok orákulumi csendben már azt hiszed hogy az angyalok is maszturbálnak zakatolsz mint korom-ittas gőzmozdony végighugyozva ismeretlen utakTovább…
Pillanatkép Ülök a teraszon, jéghideg üdítő az asztalon, lábam a széken, kezemben Radnóti válogatott versei. Álmosító késő délután. Becsukom a könyvet és nézem a kutyáimat. A német juhász (Lédy) és a Rottweiler (Roxi), mindketten kalandos úton kerültek hozzám. Lédy-t megvettem a lelketlen, alkoholista gazdájától, ahol egyméteres láncon volt kikötve, vízTovább…
A családos vadbodza tövében lakott Nyúlmama gyermekeivel Ugrival, Bugrival, Talpassal és Kormossal. Körülöttük virult a vadmurok fehér karikája, a mogyoró lágyan lengette pihe – puha barkáit, s a bodza fehér napernyői bódítóan illatoztak. Zsongott a rét, s az erdő trillázó madarai álomba ringatták a kicsiket. Amikor felébredtek, anyjuk meleg tejecskévelTovább…